Családi kuckó – Júliusi győztesünk

Horváth Árpád SJ A Szív magazin főszerkesztője, a Jézus Szíve Jezsuita Templom igazgatója. Tíz éve Budapesten él, de délvidéki származású, Szabadkán született. Münchenben végzett esztétika szakon, rengeteg szépirodalmat olvas, a lelkipásztorkodás is fontos számára: tavaly 54 jegyespárt adott össze.
Családi kuckó
Hatgyermekes édesanya, néprajzkutató, egyetemi oktató, dúla és szerkesztőbizottsági tag. Mindez Dyekiss Virág, egy személyben – őt mutatta be interjújában Horváth Árpád SJ, akinek A Szívben megjelent írása a Családbarát Médiáért-díj júliusi jelöltje lett.
A Szív a jezsuiták 103 éves magazinja, története során többször is átalakult. Idén januárban ismét alakítottak a lapon egy picit, azóta arcképek is kerülnek a címlapra, és készítenek nagy interjút is. „Mindig ügyelünk arra, hogy az arányokat tartsuk, tehát férfiakat és nőket egyaránt szerepeltessünk. Dyekiss Virág azért került a képbe, mert nagyon tisztelem és szeretem, mondhatni csodálom, tagja a szerkesztőbizottságunknak is. Hatgyermekes anyuka, a Magyar Tudományos Akadémia néprajzi részlegének kutatója, az Eötvös Loránd Tudományegyetem finnugor tanszékének is oktatója” – sorolja Horváth Árpád. Hozzáteszi: személye emiatt került szóba akkor, amikor fölmerült, hogy a címlapokon arcok is legyenek. A májusi számra azért esett a választásuk, mert annak központi gondolata az otthon volt.
„Elsősorban arról faggattam őt, hogy mitől otthon az otthon, hol érzi jól magát, miben különbözik egy hatgyerekes család otthona egy kisebb családétól. Először jártam náluk, korábban erre még nem volt példa, a látogatás pedig nagyon sajátos volt. Beléphettem a család otthonába, személyes életterébe, ahol egyből gyerekillat és a meggyes pite illata csapta meg az orromat. Megható volt ez az érzés, megadta a beszélgetés alaphangját” – meséli Árpád. A szerző kiemeli, hogy Virágnak van egy „anyasarka” a földön párnákkal és faágakkal, ahová a gyerekek is beülhetnek. Ide bárki leteheti a képeit, emlékeit, kimásolt cikkeit. Ezt különösen érdekes volt látni. A fotózás nem volt egyszerű, a család mozgalmas életét ugyanis nehéz megörökíteni.
Árpádot a beszélgetés több dolog miatt is érdekelte. Azt például ma is nehezen érti meg, hogy hat gyerek mellett egy anya hogyan tud komoly szellemi munkákat vállalni, ennyi közösségi feladatot végezni, lapjukba is nagyon alapos cikkeket írni. Ennek titkát akarta megfejteni. Amikor rákérdezett a dolog kulcsára, azt a választ kapta: Virágéknál fél kilenc felé elcsendesedik a ház, neki viszont elég, ha éjfél körül fekszik le. Ez azt jelenti, hogy ha éppen nem szerveznek a férjével külön programot, a gyerekekre pedig nem a nagyszülők vigyáznak, akkor 3–4 órája jut arra, hogy fókuszáltan dolgozzon. Így szinte minden este több órát tud szánni a komoly szakmai munkára – ez sokszor még azoknál sem adott, akik nem nevelnek hat gyereket.
Szöveg: Szabó Emese
Kép: Orbán Gellért
A teljes győztes cikk a májusi A SZÍV magazinban található.
Vissza