Különleges életek – A januári győztes


2018-as januári győztes jelöltünk a Ridikül munkatársa.

Hol’ko Réka gyakornokként kezdett a Ridikülnél, három hónap után produkciós asszisztensként folytatta munkáját. Igyekezett kollégáit segíteni, majd elkezdett szerkeszteni is. Már több adásnak is szerkesztője lett.

 

Különleges életek

 

Sokan már a háromgyerekes családokon is meglepődnek, akik pedig több csemetét nevelnek, még inkább csodálat tárgyai. Egy ilyen família életét mutatta be a Ridikül „A nagycsaládosok különös élete” című adása, amely a Média a Családért-díj januári jelöltje lett. A szerkesztővel, Hol’ko Rékával beszélgettünk.

 

Régi vágya volt Rékának, hogy műsort szerkeszthessen, de mivel úgy érezte, erre még nem áll készen, a témajavaslatait egy kis táblázatba gyűjtötte össze. Egy idő után elkezdett szerkeszteni, de a nagycsaládosok életét bemutató műsort csak utolsóként készítette el a listájáról.

 

– Úgy éreztem, ez hatalmas falat, emiatt csak akkor mertem nekikezdeni, amikor már kellő önbizalmam lett.

Szabó Judit vezető szerkesztő és Szabó Gábor gyártásvezető mindenben támogatott, nélkülük az ötletem nem valósulhatott volna meg – mondja Réka. –

Célja az volt, hogy egy komplett nagycsaládot mutasson be. Tehát nem egy-egy embert, nem az apát vagy az anyát, hanem minden tagot. Ennek megszervezéséhez a műsor egész stábjára szüksége volt. A kollégái rengeteget segítettek a berendezés kialakításában, a hangulat megteremtésében, a gyereksarok létrehozásában.

 

– A Lackfi családra azért esett a választásom, mert János már többször járt nálunk, tudtam jól, hogy hat gyermekük van, nagyon szépen élnek. Úgy gondoltam, ők a legmegfelelőbbek arra, hogy bemutassuk, ennyi gyerek között a figyelem hogyan oszlik meg, mekkora köztük a szeretet.

Hogy láttassuk: nem az anyagi dolgok a fontosak, hanem az, hogy magunkból minél többet adjunk egymásnak – mondja a szerkesztő.

János nagyon örült a felkérésnek, az ő ötlete volt az, hogy a stúdióba a kisgyerekek is jöjjenek el. Ezt mindenkivel meg is beszélte, a legidősebb fiát kivéve mindenki eljött, még a legkisebb unokája is. A műsorban a család női tagjaival, Bárdos Júliával, Lackfi Margittal és Lackfi Dorottyával beszélgettek, de megszólaltatták Ágnest és Johannát, a két tizenéves lányt is. Közben eszméletlen nyüzsgés volt.

 

– Mindenki úgy viselkedett, ahogy szerintem otthon is. Próbálták a családot összeterelni, nagyon jó volt velük dolgozni.

Mindenben segítettek, nagyon gördülékenyen ment a forgatás – emeli ki Réka. Hozzáteszi: ő maga egyke, valójában csak 18 éves korában jött rá arra, mennyire hiányzik egy testvér az életéből. A műsor kapcsán felnőtt fejjel élhette át, mi maradt ki az életéből, az adás emiatt is nagy vágya volt. A szeretet, ami a család életében megmutatkozott, komoly hatással volt rá.

 

Az adást itt megnézhetik >>>

/Szabó Emese írása/

 

Vissza