Mások vagyunk! Mi lesz velünk? | Családmese 2.


Miért nem tarthat örökké az idilli szerelem? Miért követi kiábrándulás? 

Zsófi mostanában egyre többet gondol arra, vajon nem tévedett-e Péterrel kapcsolatban. „Ha jobban megnézem, mégsem annyira sármos, és egyáltalán nem kisportolt. Talán Évinek volt igaza, amikor egy alkalommal az arcomba vágta, hogy mit eszek ezen az átlagos pasin? Mondjuk, nem a külső számít, de újabban fárasztó favicceket mesél. Pedig mennyit nevettünk korábban… Ja, és amúgy meg tipikus férfigondolkodása van, a múltkor is az üzletben… Valahogy érzékenyebbnek, okosabbnak, különlegesebbnek tűnt régen.” 

A szerelem első tüzének melege és mindent beragyogó fénye láthatatlanná teszi mindazt, ami kevéssé vonzó a másikban, és egyben lehetőséget nyújt arra, hogy partnerünket saját képünkre formáljuk az ideáink jegyében. Mégsem lehetünk azonosak. 

Péter olykor eltűnődik azon, biztosan Zsófi-e az igazi.

 

„Az, aki szép, az reggel is szép, és hát smink nélkül nem annyira dögös ő sem. Hová tűnt el az a vérpezsdítő pillantás? Szokványosabb a szex is, pedig lehetne mesélni a kezdetekről… Ráadásul vitatkozik… Eleinte áhítattal itta a szavaimat, és mekkorákat nevetett a vicceimen! Azt hittem, találtam egy jó nőt, aki még értelmes is. Mára mintha a humora is cserben hagyta volna.” 

Csak egy ábránd 

Talán ismerős élmény, amikor a párunk hirtelen kimondja: te nem az az ember vagy, akit megismertem. Jó, de akkor mégis ki? Hiszen semmi sem változott! Semmi, csupán fölszállt a rózsaszín köd. Nem felemelő hercegnőből vagy királyfiból egészen hétköznapi emberré válni. Nem jó szembesülni azzal sem, hogy rajongásunk tárgya nem az, akinek gondoltuk. A csalódás elkerülhetetlen. Az „ő sem az igazi” érzés könnyen vezet szakításhoz. 

 

 

Ha te változol, akkor én is! 

Felocsúdva elfogadjuk ugyan a változás szükségességét, mégis helytelen ösvényre tévedünk, amikor versengés színterévé alakítjuk a kapcsolatot. Ha együtt akarunk maradni, formálnunk kell egymást. De ki teszi meg az első lépést? Kezdd te! Ha hajlandó vagy változni értem, akkor majd én is megpróbálkozom! Csak sajnos mindketten ugyanígy gondolják.

Fogadj el olyannak, amilyen vagyok! 

A közösség, család, párkapcsolat alapvető értékeit kérdőjelezi meg, aki teljes alkalmazkodást vár el partnerétől, és maga semmit sem hajlandó tenni a harmonikus viszonyért. Nehéz kitartani egy tökéletesen önző ember oldalán, legtöbben nem kérünk belőle egy életen át. 

Nem hagyom veszni az álmaimat! 

Olykor az egyik fél képtelen elengedni saját illúzióit, és párját örök piedesztálra emelve próbálja magához láncolni. Gátolja a természetesen felmerülő leválási igényeket, kettejük távolodása szorongással tölti el. Az önálló utak keresése az elszakadás rémképét idézi fel benne. A másikba kapaszkodással azonban csak indulatokat gerjeszt, és menekülésre készteti partnerét. 

Konstruktív viták vagy eltávolodás

Zsófi és Péter beszélgetései gyakran torkollnak vitákba, amelyek során próbálják lefektetni eljövendő közös életük alapjait és szabályait. Nagy a tét: ha képesek megalkotni mindkettőjük számára elfogadhatóan harmonikus világukat, akkor kapcsolatuk stabilizálódik, és elkezdhetik tervezni jövőjüket. 

A konfliktusok kezelési módja meghatározó. Lényeges, hogy igényeiket kifejezzék és tisztázzák, ugyanakkor a követelőzés, elvárások, támadások nem visznek előre. A nyílt, minden életterületet felölelő kommunikáció, a saját életstílus felvállalása azért fontos, mert később hivatkozási alapot képezhet ennek az időszaknak minden eredménye – de hiányossága, hibája is. 

Visszafordíthatatlanul eltávolodhatnak egymástól, ha a párkapcsolaton belüli személyiségükért vívott csaták során a különbözőséget, az elfogadás hiányát nem egyenlíti ki a „különbözőséged ellenére is téged választalak” átütő élménye. 

Egymással egy életen át? 

A fiatalok számára ennek az életfázisnak fontos feladata, hogy megismerjék egymás valódibb arcát, elfogadják különbözőségét, önálló személlyé váljanak, kijelöljék saját határaikat a párkapcsolaton belül. Érzékeny mérlegre kerül kettejük biztonságérzete az egyik oldalon, szabadságvágya a másikon. Optimális esetben kiegyeznek a felek: elfogadják azonosságaikat és különbözőségeiket.  

Zsófi és Péter végül megtalálhatják szerepeiket, amelyek kölcsönösen összeegyeztethetők és kiegészítik egymást. Mindketten kiveszik részüket a háztartási munkából, és képesek osztozni a feladatokon. Dolgoznak, pénzt keresnek, közös kasszát vezetnek, amelyhez mindketten hozzáférnek, és nem csinálnak ügyet abból, kinek több a fizetése. Női-férfi szerepeikben is összehangolódnak, szexualitásuk mindkettőjük számára megfelelő mértékű és örömteli. Tudják, a rivalizálás nem segíti kapcsolatuk elmélyülését és kohézióját. Egy csapatot alkotnak. Ha megvan bennük az elhatározás, hogy szeretnének így együtt élni egy életen keresztül, akkor joggal remélhetik, hogy ez sikerül is. 

Egyre többször merül fel bennük a gyermekvállalás gondolata is. Vajon mindketten felkészültek már a szülőszerepre?   

 

Szöveg: Balkuné Szűcs Emese, tanácsadó pszichológus

 

A cikk a Média a Családért Alapítvány megrendelésére a Családok éve 2018 támogatásával készült.

 

 

 

 

 

Fotó: Pixabay.com

Vissza