Herczeg Zsuzsa

Jelölve: Június / Médium: she.hu

Herczeg Zsuzsa Debrecenben televíziónál, napilapoknál, magazinoknál dolgozott riporterként, felelős szerkesztőként és újságíróként, volt már pr-os, művelődésszervező és tanított is, jelenleg a she.hu külső munkatársa. Irány Anglia és Híres Nagyjaink címmel két könyve is megjelent. Főállásban könyvtárban dolgozik, emellett idegenvezetéssel foglalkozik, illetve Zsuzsi nyomában címmel blogot vezet.


Vissza

A pályaműről

Magukra hagyott kisöregek - De hol vannak az unokák?

Hol vannak az unokák?

 

Nem biztos, hogy minden magatehetetlen idős embernek van közeli hozzátartozója, de akinek igen, annak nem szabadna elhagyatva feküdnie a kórházi ágyán. A témáról Magukra hagyott kisöregek – De hol vannak az unokák? címmel írt cikket Herczeg Zsuzsa. Az írás, amely a she.hu felületén jelent meg, a Média a Családért-díj júniusi jelöltje lett.

 

A társadalom alappillére a család, amely generációkból tevődik össze. Amíg gyermekek vagyunk, korunkból fakadóan rászorulunk a szüleinkre, nagyszüleinkre, majd öregségünkben újra szükségünk lesz családunk támogatására. Magyarán mivel egykor felmenőink gondoskodtak rólunk, később nekünk kellene megtennünk értük ugyanezt. A helyzet mégis az, hogy sokszor természetesnek vesszük, hogy minden, amit tőlük kaptunk, az járt, és bele sem gondolunk abba, mennyi áldozatot hoztak értünk.

 

– Arra akartam vele felhívni a figyelmet, hogy mennyire fontos szerepet kap a család akkor, amikor egy tagja kiszolgáltatott helyzetbe kerül –

mondja Zsuzsa. Hozzáteszi, hogy maga is sokat feküdt kórházban, így még inkább megerősödött benne a tudat, hogy a család elsődleges fontosságú az emberek életében. Az ilyen helyzetekben a hozzátartozók támogatása, segítsége legalább annyira hozzájárul a felépüléshez, mint a kórházi kezelés. Nem véletlen, hogy sokak szájából elhangzott már: A családom nélkül nem sikerült volna.

 

– Rohanó világunkban fontosnak tartom felhívni a figyelmet arra, hogy amikor szeretteinknek ránk van szüksége, önmagunkat is háttérbe kell szorítanunk. Ekkor nekünk kell erősnek lennünk, hogy erőt, kitartást adhassunk nekik. Amikor a legcsekélyebb mozdulat is kihívás egy embernek, amikor egy korty víz, egy jó szó mindennél többet jelent, akkor nekünk, a családnak van ott a helyünk, hogy amennyire csak lehetőségünk engedi, megtegyünk mindent, amit lehet – emeli ki a szerző. Akkor is, ha egyébként nem szeretünk kórházba járni. Egyszer ugyanis nekünk is szükségünk lesz a gyerekeink, unokáink támogatására. De nem is ezért kell a szeretteinkkel lennünk, hanem azért, mert valakinek, akitől lettünk, és akinek még a létezésünkön kívül is oly sokat köszönhetünk, szüksége van ránk. Persze korunk jellemzője, hogy a gyerekek, unokák külföldön tanulnak, dolgoznak, az idősek pedig itthon maradnak – ez a helyzet sokak számára frusztráló. Ezért még inkább fontos, hogy aki megteheti, és még a közelükben maradt, segítse őket.

Szabó Emese írása