Kőszeghy Elemér – Kárpátalja

Kőszeghy Elemér 1960. június 22-én született a nagyszőlősi járási Fertősalmás községben. Nős, három gyermek édesapja és két gyermek nagypapája.

 

Általános iskolát szülőfalujában végezte. Ezt követően pedagógus diplomát szerzett a Munkácsi Tanítóképzőben (jelenleg Munkácsi Állami Egyeteme Humán-Pedagógia Főiskola), majd az Ungvári Állami Egyetem francia nyelv és irodalom szakán diplomázott. A diploma kézhezvétele után, 1985-től a Kárpáti Igaz Szó munkatársa. 2003 tavaszán a lapalapítók kinevezték a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztőjévé.

 

1999-ben a GATE Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskoláján vállalkozásszervező szakmérnöki diplomát szerzett. Kőszeghy Elemér megalakulásától kezdve elnöke a Magyar Újságírók Kárpátaljai Szövetségének. Tagja a Magyar Írószövetségnek, az Ukrán Nemzeti Újságírószövetségnek. 2002-től az UMDSZ alelnöke. 1978 óta publikál. Húszévesen első verseit Kárpáthy Róbert néven jelentette meg. Később elhagyja álnevét, folyamatosan publikál a beregszászi Vörös Zászló és az ungvári Kárpáti Igaz Szó hasábjain. Verseiből, prózai írásaiból válogatást közöl a Kárpáti Kalendárium, Sugaras utakon (1985), Vergődő szél (1990), Évgyűrűk – sorozat, Sors megírva (1992), Töredék hazácska (1994), Gyóntató (1995), Verecke (2003) című kiadvány és antológia. Három kötet szerzője.

 

1990-tól egy éven keresztül szerkeszti a Kárpátalja (Ungvár-Miskolc) című kulturális, közéleti havilapot. Közben a Nyíregyházán megjelenő Hármashatár (1992) című lap társszerkesztője, illetve kárpátaljai szerkesztője. Majd egy év múlva a Balla D. Károly által alapított Pánsíp kárpátaljai magyar kulturális havilap egyik külső szerkesztője. Tagja a József Attila Irodalmi Stúdiónak. 1988. január 30-án egyik alapító tagja a József Attila Alkotóközösségnek. 1992-ben Fehérgyarmaton alapító tagja a Hármashatár Irodalmi Társaságnak.

 

Elismerések: A Magyar Írószövetség elnökének elismerését kifejező oklevele (2001). A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia elnökének elismerését kifejező oklevele (2003). Neumann János emlékérem (2004). A kárpátaljai megyei tanács és a megyei közigazgatási hivatal több oklevéllel tüntette ki és ismerte el újságírói tevékenységét. A Kijevi Lavra Barlangkolostor Szent Miklós Ezüst Keresztje (2005), a Magyar Újságírók Közössége Petőfi Sándor Sajtószabadság-díja (2010, Szatmárnémeti Városi Önkormányzata Érdemoklevele az 1989-es romániai forradalom idején tanúsított önzetlen segítségnyújtásért, a Magyarok Kijevi Egyesülete Etelköz-díja (2010), a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének oklevele (2013).

 

Művei:
Teremtő titkok, versek, József Attila Irodalmi Stúdió Könyvtára, Kárpáti
Igaz Szó, Ungvár, 1983-1984.
Változom, versek, Kárpáti Kiadó, Ungvár, 1990.
Egy kis csodát, versek, Galéria Kiadó, Ungvár-Budapest, 1993.

 

Kőszeghy Elemér újságíró – Kárpátalja

Vissza