Király Eszter, az Én vagyok az apád blog szerzője nyerte a fődíjat


A szakmai elismeréseket január 30-án adtuk át a Várkert Bazárban. Az újságíróknak járó díjat 2007-ben alapította a Média a Családért Alapítvány és a Képmás magazin. A magyarországi, valamint a külhoni Média a Családért-díj mellett gazdára talált az EMMI-Különdíja, és idén először Vlogdíj kategóriában is hirdettek győztest.

 

 

„A családról azt szoktuk mondani: a hátterem, pedig a család az előterünk. Minden, ami fontos, általa és benne kezdődik és végződik. A történeteink is. Itt van hát az idő, hogy a család legyen a legszebb szenzációnk, a legkülönlegesebb, legmegindítóbb közös történetünk, hogy a család előtérbe kerüljön, a médiában is – írja dr. Aczél Petra, a Média a Családért Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Corvinus Egyetem egyetemi tanára.

 

 

„Vannak ebben a harsány médiazajban újságírók és sajtóorgánumok, akik más utat választottak az emberek eszéhez és szívéhez. Akik olyasvalamit alkotnak és adnak magas szakmai színvonalon a médián keresztül, ami segít embernek maradni és valóban szépen és jól élni” – mondta Lévai Anikó megnyitó beszédében.

 

Idén az 500 000 Ft-tal járó Média a Családért-díjat Király Eszter vehette át Lévai Anikótól, az Én vagyok az apád blogon megjelent „Erősebb leszel, mert elfordul a tekinteted magadról” című írásáért. A győztesnek gratulált Bogsch Erik, a díjat 2018-ban támogató Richter Gedeon Nyrt elnöke, aki kiemelte: „A család a társadalom számára olyan alapértéket jelent, amely folyamatos gondozást igényel. A Richter tevékenységében ez testet ölt egyrészt a kollégáink és családjaik számára nyújtott széleskörű jóléti szolgáltatásokban, a családos munkavállalók támogatásában. Másrészt ez a cél jelenik meg a tudatos családtervezést középpontba állító társadalmi programjainkban is. A Média a Családért díjat azért tartjuk fontos kezdeményezésnek, mert a médiában is megerősíti a család által képviselt értékeket, reflektál a családi problémákra és utat mutat azok megoldására.”

 

 

A Külhoni Média a Családért-díjat ezúttal Csatlós Tünde és Trella-Várhelyi Gyopár kapta a Nőilegben megjelent „Újrafércelt családok” című írásáért.

A rendezvényen Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára úgy fogalmazott: „A jelenlegi magyar kormányzat egységes Kárpát-medencei térben gondolkozik. A Nemzetpolitikai Államtitkárság a »2018 – a külhoni magyar családok éve« meghirdetésével azt tűzte ki célul, hogy a külhoni magyarság szülőföldön való megmaradását a legfontosabb területen, a családok megerősítésén keresztül segítse. A díj támogatásával ezt tudjuk tovább erősíteni és egyúttal megköszönni a külhoni magyar média képviselőinek a munkát, amit az egyetemes magyar nemzetért végeznek.”

 

 

Az EMMI különdíját Füller Tímea „Magyola” című írása kapta, amely a Family magazinban jelent meg, a vlogdíjat pedig Hamar Noémi és Hamar Donát fiataloknak szóló videoblogja érdemelte ki.

 

 

Dr. Beneda Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár megköszönte az újságíróknak, hogy a Családok évében kiemelten segítették a munkájukat, és a közreműködésükkel elindulhatott egy párbeszéd a családokról. A sajtó képviselőin keresztül még több érintetthez eljuthattak a programjaik, illetve azok a fontos információk, amelyek a családokat és a fiatalokat érintő támogatásokról szóltak.

 

 

A Média a Családért-díjhoz idén is kapcsolódott közönségdíj, az idei nyertes a she.hu munkatársa, Herczeg Zsuzsanna a „Magukra hagyott kisöregek – De hol vannak az unokák?” című írásával. A díjat az alsópáhoki Kolping Hotel támogatta.

 

 

Az ünnepség végén a Képmás magazin lapigazgatója, Molnár-Bánffy Kata megköszönte az újságírók munkáját és a támogatók nagylelkű, felelős hozzáállását a családbarát média ügyéhez. Örömmel jelentette be, hogy a 2019. évi Média a Családért-díj támogatója a Zalaco Sütőipari Zrt-t lesz.

Berta László, a Zalaco Sütőipari Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója elmondta, hogy cégük közel hetvenéves múltra tekint vissza, és több mint másfél évtizede családi vállalkozásként működik. Négyszázféle pék- és cukrásztermék gyártója és forgalmazója, elsősorban a Dunántúlon, de országosan is. Azért dolgoznak, hogy a családok asztalára odakerüljön a mindennapi kenyér. A családközpontú szemlélet meghatározza munkájukat, életüket.

 

 

A díjátadó házigazdái Bolyki Balázs és Bolyki László voltak. A Bolyki Brothers és a B4 vidám, zenés ünnepléssé varázsolták az estet.

 

Vissza