Kutassy Jenő: „A nagycsaládban mindig van valaki, aki ráér”

2019. június 5-én megtartottuk az alakuló ülést, alapítványunk szakmai Tanácsadó Testületét létrehoztuk. Honlapunkon hétről hétre egy interjú keretében mutatjuk be a tagokat.


„A bezártság, az összezártság már önmagában komoly pszichés terhet jelent, s ehhez adódik még az is, hogy a sok gyermekkel szinte egyszerre kell foglalkozni, többet mosni, főzni, közösen tanulni” – mondja dr. Kutassy Jenő, ugyanakkor kiemeli, a családok még mindig könnyebb helyzetben vannak, mint például az egyedül élő idősek.

 

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökhelyettesével a nagycsaládos életformáról és a járványhelyzet hatásairól beszélgettünk.

 

– Melyek a Nagycsaládosok Országos Egyesületének főbb céljai?

 

– Az Egyesület céljai és alapértékei az 1987-es alapítás óta változatlanok. Ennek oka az, hogy ezek általános emberi értékek, amelyek az azóta eltelt 33 évben sem veszítettek aktualitásukból, és így az Egyesületünkhöz most csatlakozó családok is magukénak vallják azokat.

 

Tovább a teljes interjúhoz >>>

Vissza