Széthullott világok – Családmese 12.


Bár sokan teszünk fogadalmat, a párkapcsolat nem mindig képes kitartani egy életen keresztül. Amikor a házastársak nem találnak más megoldást, mint a válás, közös életük darabokra törik. Miként élik meg ezt a gyermekeik?

Rekviem a házasságért

A féri és a nő közötti szeretetkapcsolat feladásával meghal az általuk létrehozott család is, ami súlyos veszteségélménnyel jár minden tag számára. A felnőttek házas szerepüktől és életformájuktól, párjuktól, az általa nyújtott támasztól, illetve biztonságtól (vagy ezek reményétől) válnak megfosztottá. A gyermekek számára – minél fiatalabbak, annál inkább – a család a mindenséget jelenti.

 

A szülőpár olyan belső egységet

testesít meg, amelynek szétválása

súlyos krízist eredményezhet.

 

A családtagoknak újjá kell szervezniük életüket a megrázkódtatás után, azonban ez csak a veszteségek elgyászolását követően lehetséges.

Mea culpa

A gyermekek esetében a válást követő gyász különböző formákat ölthet. Az ovis énközpontúsága miatt saját magát hibáztathatja a történtekért, és bűntudatot élhet át: valami rosszat tett, amiért a szülei különválnak. Ugyanilyen logika mentén hiheti, hogy a távozó szülő őt hagyja el, ami értéktelenségérzést okozhat, és saját szerethetőségének megkérdőjelezését eredményezheti.

Harag, düh, agresszió

Luca régóta készül megosztani egy nyomasztó gondolatot Zsófival, aki már ismeri lánya tétova, „mondanám is, nem is” tekintetét: „Anya, Renit nem hívom el a bulimra.” „Miért? Összevesztetek?” „Az utóbbi időben kibírhatatlanná vált. Mindenen besértődik, nem érti a viccet. Alig szól hozzám, elvonul magába, és mindenkivel bunkózik. Nem akarom, hogy elrontsa a partit.” „Próbáltál beszélni vele, mi a gondja? Nem mondta, mi történhetett?” „Annyit, hogy elváltak a szülei. Tudom, milyen gáz, de ma már mindenki elválik. Attól még nem kéne a legjobb barátnőjével ezt csinálnia!”

Az iskoláskorú, illetve kamasz gyerekek legtöbbször viselkedésproblémákkal reagálnak szüleik válására. Az indulatok irányulhatnak mind a kortárs környezetük, mind tekintélyszemélyek felé, visszahúzódás, szorongás, gátlásosság is előfordulhat. Rosszabb esetben saját maguk ellen fordulnak és depresszióssá válnak, vagy különböző testi tüneteket produkálnak.

Salamon bölcsessége

A szülők válását követően a gyermekeknek meg kell küzdeniük azzal az embert próbáló feladattal, hogy melyik félhez váljanak nyíltan lojálissá, miközben mindkettőjüket szeretik és nem akarnak közöttük választani.

 

Még a legkulturáltabban intézett szétköltözések is annyi fájdalommal és változással járnak,

amit képtelenség a „jó válás” álcája mögé rejteni.

A gyermek érzékeli a szülei szenvedését és vágyát arra, hogy legalább az ő hűségéről és együttérzéséről meg lehessen győződve. Salamon jól ismert példázata megmutatja az elég jó szülő attitűdjét: inkább elengedem a gyermekem, mint meghalni lássam. Inkább hagyom a másikkal kapcsolatban maradni, akkor is, ha úgy érzem, súlyosan vétkezett ellenem a párom. Talán társként soha többé nem fogok megbízni benne, de szülőpárként ezentúl is összetartozunk, egymásra vagyunk utalva. Így ha életünk darabokra szakad is, legalább gyermekeink lelke épségben maradhat.

Fájdalommentes válás: illúzió

Amit Isten egybekötött – ahogy a hívő emberek vallják –, azt a válás aktusával részben szétválasztjuk, de teljességében mégis lehetetlen. Amikor egy család azzal érkezik a pszichológushoz, hogy segítsen fájdalommentesen elválni, illúziót kerget.

A másik közhiedelem a gyermek megkímélésének lehetőségével áltat.

 

Aki elválik, annak tudnia kell:

a válás mindenképpen rossz választás,

akkor is, ha ez a helyes döntés, mert a többi alternatíva még kevésbé vállalható.

 

Egy kapcsolat kudarca nem ad okot örömre, legfeljebb megkönnyebbülésre, ha vége. A közös élet reményét, az abba fektetett energiát mindketten elveszítik. Szülőpárként viszont mindenképpen megmarad az életre szóló kötelék azzal, akivel egyszer közös gyermeket vállaltunk. Nem érdemes ezt tagadva elmenekülni és visszajáró szellemmé lenni a régi életünkben.

 

A rossz ne váljék rosszabbá

Éljük meg érzelmeinket, mutassuk ki a fájdalmunkat, és hagyjuk ezt gyermekeink számára is! Vegyük tudomásul a veszteséget, sirassuk el, és ne érvénytelenítsük hozzátartozóink negatív indulatait azzal, hogy „nem akkora ügy az egész”!

Hagyjunk időt, teret és lehetőséget minden érintett számára a gyászra! Ne csodálkozzunk, ha romlik a gyerekünk teljesítménye az iskolában, ha szomorú, ha dühöng, ha nem keresi a társaságunkat, ha vádaskodik, ha tiszteletlen! A gyermek indulatának elsősorban az a szülő van kitéve, akinél lakik. Nem tehet mást, mint elviseli, tudva, a gyermek gyászát segíti vele.


Vállaljunk felelősséget az életünkért, a bukásainkért, a válásért, akár elhagytak minket, akár mi hagytuk el a másikat, akár közösen döntöttünk. Nyíltan beszéljünk erről a gyerekekkel, mindig életkoruknak megfelelő szavakat használva. Biztosítsuk őket a szeretetünkről, amin semmilyen körülmény nem változtathat!


A válás után is létezik az újrakezdés lehetősége, ezért azonban meg kell küzdeni.

/Balkuné Szűcs Emese tanácsadó pszichológus/ 

Fotó: Pixabay

 

A cikk a Képmás 2019. januári számában jelent meg.

 

A cikk a Média a Családért Alapítvány megrendelésére a Családok éve 2018 támogatásával készült.

 

 

 

Vissza