Asztalos Ágnes

Jelölve: Március/ Médium: Nőileg

Asztalos Ágnes tanácsadó tanár egy általános iskolában, ahol serdülőkkel is foglalkozik, és tartozik hozzá egy napközi is. A Nőilegnek rendszeres szerzője, de egy megyei lapban is megjelennek főleg oktatással kapcsolatos cikkei. Székelyudvarhelyről tudósítója a Marosvásárhelyi Rádiónak is.


Vissza

A pályaműről

Aludni együtt vagy külön?

Együtt aludni, vagy külön? Ez a kérdés komoly dilemma a kisgyerekes szülőknek, hiszen előnye is van annak, ha a kicsi a szülők között szuszog éjszakánként, ugyanakkor lehet ennek hátránya is. Asztalos Ágnes a döntések hátterébe pillantott be cikkében, amely a Nőileg hasábjain jelent meg, és a Média a Családért-díj márciusi külhoni jelöltje lett.

 

Kisgyerekes anyák a Nőileg szerkesztőségében is vannak, az őket érintő kérdések pedig gyakran szóba kerülnek a benti beszélgetések során. Másrészt Ágnes mentálhigiéniás szakemberként is dolgozik, így jól tudja: az együtt alvás sok családban téma, nagy dilemma. „A szülők nem feltétlen tudják, milyen előnye és hátránya van a közös alvásnak, így erről szóló döntésüket is nehezen hozzák meg. Abban sem biztosak, hogy meddig érdemes fönntartani ezt a szokást, és mit tegyenek, ma már elhatározták, hogy külön ágyba, külön szobába költöztetik a kicsit” – mondja. A szerző kiemeli, hogy környezetében is egyre divatosabb a kötődő nevelés, aminek része, hogy az anya a gyerekével alszik egészen addig, amíg az igényli. Kollégái között is van, aki ebben a módszerben hisz, és amíg csak lehet, össze szeretne bújni gyerekével, míg mások azt gondolják: jobb hamar külön ágyba, külön szobába szoktatni a kicsit, önálló alvásra tanítani.

„Azt szeretem ezekben a belső vitákban, hogy a próbái egy-egy témának, egy-egy cikknek. Mert mindig látszik, hogy mennyire jól megfér egymás mellett a vélemények sokasága: érthető az is, ha valaki szeretné maga mellett tudni a kicsit, de az is, ha valaki úgy gondolja, a gyerek és a szülő nyugalmát jobban segíti a külön fekhely. Hiszen attól még közel vannak egymáshoz, ott vannak, ha a gyereknek bármire szüksége van” – mondja Ágnes. A többség betegség esetén rugalmasan kezeli ezt a szabályt, ilyenkor a kicsit beengedik a szülői ágyba. Sokan amiatt is tartanak az együtt alvástól, mert attól félnek, megnyomják a picit, ám a cikkben megszólaló pszichológus egyértelműen cáfolja ezt a hiedelmet. Mint mondja, ezt a kérdést sok kutatás vizsgálta, de mind azt bizonyította, hogy az anya a mellette alvó gyerek összes rezdülésére figyel és reagál, és ugyan felébred, de ha nincs baj, könnyen vissza is alszik. Kérdésként merül föl az is, hogyan hat az együtt alvás a szülők házaséletére, de a pszichológus úgy véli: ugyan ilyenkor komolyabb logisztikára van szükség, de a szülők nagyon kreatívak, megtalálják annak módját, hogy lehessenek kettesben is.

„A szakember szerint az együtt alvásnak több előnye van, mint veszélye. Már csak azért is, mert ha kicsit másik szobába helyezik el, az nem garantálja sem a biztonságát, sem a személyiség gyorsabb fejlődését. Plusz a szülők sem tudják magukat jobban kipihenni, hiszen ha aggódnak, akkor ők sem nyugszanak meg egyből” – mondja Ágnes. Viszont az évek múlásával az anyának és az apának mindenképpen támogatnia kell a gyerek leválását és önállósodását, ha pedig az elválást a szülő nem szeretné, akkor saját hiányérzetét kell megbeszélnie párjával.

 

/Asztalos Ágnessel Szabó Emese beszélgetett/