Asztalos Ágnes és Magyari Tekla

Jelölve: November / Médium: Nőileg

Magyari Tekla bemutatkozója:

1982-ben születtem Székelyudvarhelyen, és – kisebb megszakításokkal – azóta is itt dolgozom és élek. Szívem csücske Székelyföld, minden gyönyörűségével és esetleges furcsaságával együtt, innen tudósítom az MTVA csatornáit, televíziós riporterként immár 12 éve, illetve alapító szerkesztő-újságírója vagyok az 5 éves Nőileg magazinnak is. Alapvetően színésznek tanultam, majd televíziózni kezdtem, a világot jelentő deszkákat a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem elvégzése után néhány évvel mikrofonra és diktafonra cseréltem. Szenvedéllyel járom azóta is Székelyföld településeit, mint Brecht, “jó embereket” keresek, – amiket hála Istennek, szép számmal találok is: előszeretettel gyűjtök jó példákat, inspirációkat, apró sikertörténeteket, melyeket nagy örömmel “mutogatok” a szélesebb (olvasó)közönségnek is. Életszemléletem alapvetően pozitív, igyekszem a lét napos oldalát látni és láttatni, és – nagy szavak nélkül – de hatalmas ajándéknak érzem azt, hogy ebben a miliőben élhetek, ezt dokumentálhatom az utókornak, valamint a mindennapi munkámat is.

 

Asztalos Ágnes bemutatkozója:

Székelyudvarhelyen, egy székelyföldi kisvárosban születtem, és itt is maradtam. Szeretek itt élni, imádom Erdély, Székelyföld természeti- és történelmi környezetét, itt érzem a helyemen magam. Munkáim, hivatásom, tevékenységeim jelentős része szólt és szól a gyerekekről, a családokról. Sokáig dolgoztam óvónőként, majd iskolai tanácsadó lett belőlem: kicsiken, nagyokon próbálok segíteni, hogy jobban érezzék magukat a bőrükben, szüleiknek, nevelőiknek pedig azért, hogy ők is jobban érezzék magukat a bőrükben, mert vallom, hogy akkor mindenki rendben lesz. Foglalkoztam rádiós, televíziós újságírással, gyakran családi, ifjúsági műsorok szerkesztésével, vezetésével, az utóbbi időben az írott sajtó lett a kedvenc. A Nőileg magazinnál azt szeretem, hogy teret ad a számomra fontos értékek – családi, egyéni lelki egészség, önmagunk fejlődése és jól-léte – kibontására.


Vissza

A pályaműről

Elég az elég jó? – Amikor az ember nevel

A külhoni Média a Családért-díj novemberi győztes újságírói a Magyarleg női, havi magazin munkatársai, Magyari Tekla és Asztalos Ágnes. Írásuknak címe: Elég az elég jó? – Amikor az ember nevel