Csatlos Tünde

Jelölve: Október / Médium: Nőileg

Csatlos Tünde a Nőileg munkatársa, a kezdetek óta tagja a szerkesztőségnek. Munkája során szeret történeteket bemutatni, problémák megoldásában segíteni. Korábban rádiós és televíziós területen is dolgozott, most a lap mellett sérült kisfia köti le minden idejét, vele van otthon.


Vissza

A pályaműről

Önbántalmazás

Könnyebb a fájdalom?

 

Sokféle módja van annak, hogy a gyerekek kínozzák magukat olyan esetekben, amikor azt érzik: könnyebb megküzdeniük a fizikai fájdalmakkal, mint a lelki terhekkel. Az önbántalmazás megnyugvást nyújt a fiataloknak, egyfajta megküzdési módként funkcionál, pedig számtalan veszélye van. Ezt a problémakört járta körül Csatlos Tünde, akinek a Nőileg hasábjain megjelent cikke a Média a Családért-díj októberi külhoni jelöltje lett.

 

Az önbántalmazás több fiatalt érint, mint gondolnánk, a környezet nem is mindig szerez róla tudomást. Nem így volt ezzel Tünde, aki a problémával már tizenéves korában találkozott, amikor kiderült: az egyik barátnője vagdossa magát. Amikor a hegeket észrevette, megkérdezte, mik azok, de érdemi választ nem kapott, azóta sem tudja, mit tehetett volna gyerekként, abban a helyzetben. „A történet mély nyomokat hagyott bennem, az elmúlt időszakban pedig sok olyan filmet és sorozatot is láttam, amelyben ez a probléma előkerült. Emiatt gondoltam azt, hogy érdemes lenne foglalkozni vele. A téma remekül illeszkedett Lurkó rovatunkhoz is, amelyben segítő szándékkal mutatunk be gyerekkori problémákat” – mondja Tünde. A szerző kiemeli, hogy az önbántalmazás gyakoriságáról pontos statisztikák ugyan nincsenek, de a felmérésekből látszik, hogy uniós szinten a fiatalok 10 százaléka lehet érintett.

„Nagyon érdekes, hogy ez a probléma a serdülőkorban jelentkezik, amikor a gyerekek amúgy is érzelmi hullámvasúton vannak, befelé fordulnak, szüleiktől eltávolodnak. Az önbántalmazás is egyfajta bezárkózáshoz társul, de a két dolgot nem szabad összetéveszteni, fontos, hogy a szülők észrevegyék, ha gyerekük esetleg vagdossa, égeti, sanyargatja magát. Nem mindegy az sem, hogy a kérdéshez miként viszonyulnak: a felmérésekből sajnos az látszik, hogy többségük megijed és gyorsan lekorholja gyerekét, tettét hülyeségnek titulálja. Ez ugyanakkor nem segítség” – emeli ki Tünde. A kérdésről a szerkesztőségben is beszélgettek, és az egyik kolléga – aki iskolapszichológusként is dolgozik – elmondta, hogy a problémával maga is egyre gyakrabban találkozik.

Az, hogy az önbántalmazásnak racionális magyarázata nincs, a lapnak névtelenül vagy csak keresztnévvel nyilatkozó gyerekek elbeszéléseiből egyértelműen kiderül: tetteik okát ők sem tudják nevesíteni, egyedül a késztetést érzik. „Az is előfordul, hogy a gyerekek egyszerűen csak unatkoznak, azt szeretnék, ha történne velük valami. Egyfajta nihil lesz úrrá rajtuk, aminek a járvány miatti bezártság sem kedvezett. Emiatt van nagy szükség arra, hogy az ilyen helyzetekben kapaszkodót nyújtsunk a szülőknek” – mondja Tünde. Azt ugyanakkor el kell fogadni, hogy a gyerekek nagyon nehezen nyílnak meg, a problémákat feltárni igen nehéz. Vannak olyan esetek is, amelyeknél a szülők és a barátok tehetetlenek, a problémát nem tudják rendezi. Ilyenkor lenne fontos, hogy az érintett gyerekeket pszichológus segítse: az ilyen szakemberekhez nehéz helyzetekben ugyanolyan természetességgel kellene fordulni, mint ahogy testi betegségek esetén elmegyünk orvoshoz.

 

/Csatlos Tündével Szabó Emese beszélgetett/