Cseri Péter

Jelölve: Május / Médium: 24.hu

Cseri Péter a 24.hu szerkesztője, végzettsége szerint magyar-történelem szakos tanár. Tíz évig egy fővárosi gimnáziumban tanított, közben külsős szerzője volt a Népszabadságnak. Később belsős munkatárs lett, dolgozott vidéki tudósítóként, belpolitikai rovatvezetőként is. Ezt követően a 168 Óra szerkesztő-újságírójaként tevékenykedett, a 24.hu-nál 2019 óta dolgozik.


Vissza

A pályaműről

„Ha maguk vakok, nem kutyát kéne inkább nevelniük gyerek helyett?”

Szerelem első látásra

 

Sokan óva intették őket attól, hogy fogyatékosságukkal megpróbáljanak felnevelni egy gyereket, a súlyosan látássérült Szilvia és Zsolt mégsem hezitált, amikor kiderült: szülők lehetnek. Kisfiuk, Félix immár négy és fél éves, döntésüket pedig egy percre sem bánták meg. Cseri Péter riportjában azt mutatta be, hogyan telnek a mindennapjaik, mennyiben élnek másképp, mint egy átlagos család. A 24.hu cikke a Média a Családért-díj májusi jelöltje lett.

 

Sokszor írt már cikket fogyatékossággal élőkről Péter, témáinak pedig gyakran apropója az, hogy valamilyen nehézség adódik az életükben. Ez lehet olyan életszituáció, amivel nem könnyű boldogulni, vagy olyan körülmény, ami nehéznek bizonyul. A problémák megoldását a nyilvánosság segítheti, az egyes történetekre, a bennük szereplőkre az is fölhívhatja a figyelmet. A nehézségeket általánosságban is be lehet mutatni egy-egy szituáción keresztül, kiderülhet, ki hogyan oldotta meg a gondokat.

 

„A mostani téma azért volt örömteli, mert fogyatékkal élő embereknél viszonylag ritkán tudunk olyan történetről beszámolni, ami abszolút pozitív, ami azt mutatja, hogyan sikerült egy nehéz helyzetet jól megoldaniuk” – mondja Péter. Bár kapcsolatuk nem szoros, a szerző régóta ismerte Szilviát és férjét, tudta, hogy mindketten nagyon pozitívan gondolkodnak, mindig a megoldásokat, a fejlődési lehetőségeket keresik. A pár lassan húsz éve ismeri egymást, először a vakok intézetében találkoztak. Zsolt a tévészobában ücsörgött, Szilvia belépett, és rögtön átvette a kezdeményezést. Még aznap elmentek sétálni a Ligetbe. Visszafelé jövet Szilvia már tudta, hogy Zsolt lesz a férje. Ahogy a cikkben fogalmaz: „Szerelem volt első látásra”. Nem tervezték, hogy szülők lesznek, de amikor váratlanul úgy alakult, egy percig sem hezitáltak. Megoldanak mindent, mégis találkoznak negatív megjegyzésekkel. Volt például, hogy ismeretlenek nekik szegezték a kérdést: „Ha maguk vakok, nem kutyát kéne inkább nevelniük gyerek helyett?”

 

Péter néhány hónapja figyelt fel Szilvia egyik Facebook-bejegyzésére, amelyben az asszony azt részletezte, mennyire csodálatos és gyönyörű, hogy súlyos látássérülésükkel fölnevelhetnek egy kisgyereket, ugyanakkor mennyi buktatóval, apró nehézséggel találkoznak nap mint nap. „Cikkemben azt szerettem volna bemutatni, hogy életük részben teljesen átlagos, pontosan úgy nevelik kisfiukat, mint egy látó házaspár. Ugyanakkor ez ebben a formában nem egészen igaz, hiszen sok olyan apróság is van az életükben, ami megkülönbözteti őket azoktól a családoktól, ahol nincs fogyatékkal élő szülő. Rengeteg pici dolgot kell megoldaniuk ahhoz, hogy gyereküknek ugyanazt tudják nyújtani, mint az átlagos családok” – emeli ki Péter. Hozzáteszi, hogy Szilvia és Zsolt a látássérülteken belül sem az átlagot képviselik, látásuk a nullához közelít, lényegében csak foltokat érzékelnek. Viszont életszemléletük, hozzáállásuk abszolút pozitív, sikersebben kezelik a problémákat, mint a fogyatékkal élők többsége. Ennek eredménye az is, hogy amiben csak lehet, próbálnak teljes életet nyújtani gyereküknek is.

 

Szerző: Szabó Emese