Gruik Zsuzsa Zentán él, már középiskolás korában is írt, akkor még főleg fesztiválokról, koncertekről. Később szociális munkát tanult az egyetemen, majd Skóciában dolgozott önkéntesként. Onnan kezdett írni heti, hétheti jegyzeteket a Képes Ifjúságnak, a Magyar Szó ifjúsági mellékletének. Aztán Magyarországra költözött, de az írást nem hagyta abba, készített cikkeket, interjúkat más lapoknak is. Zentára két és fél éve költözött vissza, azóta újságírója a Magyar Szónak.
A pályaműről
Kavics a tóban – Elveszített magzatok és kisbabák
Díj: Külhoni Média a Családért-díj 2020 Fődíj, megosztott D. Balázs Ildikóval
Tabuként kezelt magzatok
A becslések szerint minden negyedik terhesség vetéléssel végződik, a témáról mégis keveset beszélünk. Ezen próbált változtatni Gruik Zsuzsa, aki Kavics a tóban című riportjában alaposan körbejárta a kérdést. A vajdasági Magyar Szóban megjelent írás a külhoni Média a Családért-díj novemberi jelöltje lett.
Rengeteg nőt és családot érint a vetélés és a csecsemőhalál, de a közbeszédben ez a téma alig jelenik meg, nagyon keveset foglalkozunk vele. Pedig ha beindítanánk ezt a folyamatot, szabadabban beszélnénk a saját gyászunkról, meg tudnánk hallgatni a barátaink, munkatársaink gyászát is. A témával kapcsolatos kommunikáció kulcskérdés, nagyban segíti a földolgozást.
„A munkát azzal kezdtem, hogy egy zentai baba-mama Facebook csoportba kitettem egy felhívást. Jeleztem, hogy erről a témáról szeretnék írni, és várok mindenkit, aki elmesélné az ezzel kapcsolatos történetét” – mondja Zsuzsa. A szerzőt egy-két napon belül heten-nyolcan keresték meg, a téma érzékenysége miatt mindannyiukkal megpróbált személyesen találkozni. Ez egyetlen esetben nem sikerült, ott a beszélgetés telefonon keresztül zajlott. Közben áttekintette a témával foglalkozó szakirodalmat, utánajárt, mint gondolnak a kérdésről a pszichológusok, egyéb szakemberek. Ezt követte a pszichológussal való tényleges beszélgetés. Ez remek tapasztalat volt, mert az érintettek személyes történeteit, érzéseit szépen egységbe foglalta.
Zsuzsa összes megszólalója örült, hogy lapja foglalkozik ezzel a témával, mindannyian fontosnak tartották, hogy a kérdés nyilvánosságot kapjon. Nekik szerencséjük volt, mert a környezetükben voltak olyan emberek, akiknek segítségével a gyászt föl tudták dolgozni, de ez nem minden esetben van így. Sőt rossz tapasztalatik még azoknak is lehetnek, akik sok segítséget kaptak környezetüktől. „A családtagokra és a közeli barátokra senki nem panaszkodott, de a távolabbi ismerősök már sok esetben nem tudták kezelni ezt a helyzetet: vagy nem mondtak semmit, vagy leragadtak a közhelyeknél. Pedig ilyenkor nem segít, ha azt mondják: majd lesz másik gyerek. Arra is volt példa, hogy a helyzet miatt barátságok szakadtak volt” – mondja Zsuzsa. Az egészségügyi dolgozókkal kapcsolatos meglátások szinte minden esetben kettősek voltak: az orvosok vagy nagyon kedvesnek és segítőkésznek bizonyultak, vagy lekezelőnek. Megesett, hogy mondataik még hetekkel, hónapokkal később is visszhangoztak a fejekben. Ilyen esetekben a családi támogatás még fontosabb volt, még többet jelentett. Zsuzsa számára a beszélgetések legnagyobb tanulsága az volt, hogy bármiből föl lehet állni, ha van segítség, van kapaszkodó, van kivel beszélni a problémáról.
Gruik Zsuzsával Szabó Emese beszélgetett.