Horváth Szomolai Andrea

Jelölve: Június / Médium: ma7.sk

Horváth Szomolai Andreának hívnak, a felvidéki ma7 médiacsalád, illetve az ehhez tartozó Magyar7 hetilap tudósítója vagyok. A mátyusföldi Felsőszeli községben élek, férjemmel szeretetben neveljük öt éves kislányunkat, Borbálát. Az életem nagyon mozgalmas, mivel az újságírás és a tudósítás mellett magyar nyelv – történelem – szlovák nyelv szakos tanárként is dolgozom, miközben mindkét szakmát a hivatásomnak tartom. Szerintem a tanítás és a tudósítói munka teljes mértékben kiegészítik egymást, hiszen az oktatásügyben mozogva mindig gyorsan eljutnak hozzám a kultúrát, az oktatást és a fiatalságot érintő témák. Fontos számomra, hogy friss és kiterjesztett információkat tudjak közölni, dinamikus és emberközeli módon. A ma7 médiacsalád tagjaként sokat tanulok tapasztaltabb kollégáktól és a tudósításaim minden percét élvezem, még ha néha nehezebben megközelíthető, vagy emberileg fájdalmas témák is kerülnek utamba. Közel állnak hozzám az oktatást, a művészeteket, a családokat és a közérdeket érintő témák, miközben minden interjúalanyomtól igyekszem megtanulni valami újat és ráérezni egy – egy téma ízére. Egyetértek azzal, amit az olvasóink is gyakran mondanak: a ma7 portálnak és a Magyar7 lapnak is dobog a szíve, mert mi egy (média)család vagyunk.


A Családbarát Médiáért-díj határon túli győztes jelöltje júniusban a ma7.sk portál újságírója, Horváth Szomolai Andrea. Írásának címe:

 

 

Egy különleges mátyusföldi anya mozgalmas élete
A magyar hagyományok szerint május első vasárnapján köszöntjük az édesanyákat. Anyák napja alkalmából egy olyan négy gyermekes édesanyával beszélgettünk, akiről egyértelműen látszik, hogy kiteljesedett ebben a szerepben, holott a család került már embert próbáló gondok elé. A mátyusföldi Tallóson élő Múcska Gabika anyai szíve ritkán lehet nyugodt, legnagyobb fia sikeres western lovas, öccse válogatott futballista, a két kisebb gyermek szintén a western lovaglásnak hódol.
Vissza

A pályaműről

Egy különleges mátyusföldi anya mozgalmas élete