Kácsor Zsolt

Jelölve: Augusztus/ Médium: Népszava

Kácsor Zsolt szabadfoglalkozású író és újságíró, a Népszavába 2016 óta ír heti tárcákat. Korábban a Népszabadság munkatársa volt, annak megszűnése óta a Népszava mellett az Élet és Irodalomban, valamint a Mazsihisz.hu felületén jelennek meg írásai.


Vissza

A pályaműről

Irigység

Irigyelt nagycsalád

 

A nagycsaládos szülők sokszor tartanak attól, hogy gyerekeik nyüzsgése zavaró lehet, a kicsik viselkedése miatt hajlamosak előre is bocsánatot kérni másoktól. Akkor is, ha a külvilág nem előítéletekkel, hanem csodálattal tekint rájuk. Egy ilyen helyzet ihlette Kácsor Zsolt publicisztikáját, amely a Népszavában jelent meg Irigység címmel, és amely a Média a Családért-díj augusztusi jelöltje lett.

 

Egy balatonföldvári strandon állt sorba Zsolt, amikor arra lett figyelmes, hogy bár elsőre azt hitte, sokan állnak előtte, valójában csak egyetlen családról volt szó. Az apuka és az anyuka öt gyerekkel – három kamaszodó lánnyal és két kisebb fiúcskával – próbált rendelni. A csemeték öt és tizenkét év közöttiek voltak, a szülők negyven körüliek, legalább tíz évvel fiatalabbak a szerzőnél. Az ételek és italok kikérése nem ment simán, az öt gyerek közül elsőre csak három tudta, mit iszik, kettő pedig azt, hogy mit eszik. Az apuka rezzenéstelen arccal várta a végleges döntést, az anyuka idegeskedett, elnézést kért Zsolttól, akit a közjáték egyáltalán nem zavart.

„Nagyon megható volt a család, már maga a látvány is megérintett. A jelenetben a leginkább az ragadott meg, hogy a szülők milyen érdekesen kezelték a helyzetet. Az apuka rezignáltan és profin, faarccal, az anyuka kissé feszülten, a nagyobb gyerekek már tudták, miről van szó, a kisebbek még nem. A történet személyes vonatkozása az, hogy nagyon örültem volna annak, ha nekem is ennyi gyerekem van, ha ilyen sok picur vesz körül, amikor strandra megyek” – mondja Zsolt.

A szerzőnek egy nyolcéves kislánya van, ő élete fénypontja. Vagy ahogy egy volt újságíró kollégája fogalmazott: Kedves Zsolt, annyi fércmű után végre egy remekmű! „Szóval ő az én remekművem. Amikor született, 42 éves voltam, de ha tudtam volna, hogy ennyire jó lányos apukának lenni, hamarabb lettem volna lányos apuka, lehetett volna akár tizenegy gyerekem is. Mert ezt a családot látva nem az jutott eszembe, hogy mennyire nehéz öt gyereket nevelni, hanem az, hogy ez egy olyan feladat, amit meg kell oldani” – emeli ki Zsolt.

A szerző azóta figyelmes az ilyen helyzetképekre, amióta kislánya megszületett, korábban nem foglalkozott a hasonló jelenetekkel. Azóta viszont ráébredt, hogy a család mennyire meghatározó sejt, életfontosságú szerv, olyan, mint a szív. Ezt az érzetét az sem zavarta meg – sőt inkább erősítette –, amikor a rendeléssel látszólag végzett a család, a számlát is rendezték, de az egyik gyerek ráébredt: ő még nem rendelt italt. Ezen a ponton az anyuka már kétségbeesve pillantott rá, látta a szemén, hogy a helyzetet mindjárt feladja, de ő egyszerűen csak fölajánlotta: hadd vegye meg ő az italt a gyereknek. Az édesanya udvariasan hárított, az apa továbbra is rezzenéstelen arccal kezelte a szituációt. Kifizették a plusz italt is, aztán mennek, hogy helyet keressenek. Zsolt pedig inkább csak fájlalta, hogy ilyen hamar végeztek, és nem hagyták, hogy a második számlát ő rendezze. Nagyon zavarta, hogy az anyuka azt gondolta, ő idegesen toporog mögöttük, miközben ilyesmi eszébe sem jutott. Mint mondja, elnézegette volna még őket, pontosabban saját magát egy másik életben, ahol a büfénél öt gyerekkel kell sorban állnia. Vagy akár héttel.

 

/Kácsor Zsolttal Szabó Emese beszélgetett/