Péter Beáta

Jelölve: Április/ Médium: liget.ro

Péter Beáta végzettsége szerint dramaturg, pár évig dolgozott a székelyudvarhelyi színháznál is. Több mint tíz éve tevékenykedik újságíróként, kezdetben a Csíki Hírlap című napilapnak és a Székelyhon portálnak, majd alapítása óta a Liget.ro portálnak a munkatársa. Szerkesztője az erdélyi Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális lapnak.


Vissza

A pályaműről

És a gyerekkel mi lesz?

Figyelni a gyerekekre

 

A járvány miatti bezártság és elszigetelődés, a folyamatos bizonytalanság a gyerekek, kamaszok életét is nehezíti, vannak családok, ahol már komolyan aggódni kezdtek a kicsik testi-lelki fejlődéséért. Ezt a témát járta közül riportalanyai segítségével Péter Beáta, akinek Liget.ro portálon megjelent írása a Média a Családért-díj áprilisi külhoni jelöltje lett.

 

A gyerekek helyzetével már a járvány kezdetén foglalkozott Beáta, aki tavaly márciusi cikkében – amely a hónap jelöltje lett – azt nézte meg, miként lehet tanulni a megváltozott körülmények között, hogyan tudnak a családok egymásnak segíteni, egymástól segítséget kérni. „Most a járvány lelki vetületével igyekeztem foglalkozni, azt próbáltam felfejteni, hogy az elmúlt egy évnek milyen hatása volt a gyerekekre. Mert tudjuk, hogy ezeket a hónapokat a folyamatos bizonytalanság jellemezte, és hogy ezt nem csak a felnőttek érezték, hanem a gyerekek is. Sőt, ők talán még fokozottabban” – mondja a szerző. A tanítás összevissza zajlott, volt online és jelenléti oktatás is, a diákok nem győzték kapkodni a fejüket.

A fiatalok vállára ez a helyzet óriási teherként nehezedett, teljesen új szituációkban kellett helyt állniuk. Sokan csak most tanulták meg használni a digitális eszközökkel, sokszor olyan családokban, ahol a szülőknek sem voltak ilyen jellegű ismeretei. És akkor még nem is beszéltünk az általános iskolásokról, akiket a szülők csak akkor tudtak tanítani írni-olvasni, amikor hazaértek a munkából. Volt, akik este 10-kor is tanultak. Amikor a járvány csitult, és visszatárt a jelenléti oktatás, a gyerekek ismét új szabályokkal találták szembe magukat. Például maszkban kellett ülniük, és hirtelen rengeteg tananyag és felmérő zúdult rájuk.

„Persze mindenki nehéz helyzetben van, nehéz a felnőtteknek, nehéz a tanároknak, az összezártság a párkapcsolatokat is megviselte, de mintha a gyerekekről valamiért kevesebb szó esne a közbeszédben. Pedig a bezártság igencsak hatott rájuk is, a szocializáció hiánya náluk sem következmények nélküli” – mondja Beáta. Az általa megszólaltatott édesanya is elmondja, hogy korábban sportos és életvidám gyereke pár hónap alatt mennyire megváltozott, alig mozdul ki a szobájából, egész nap a telefonját nyomkodja. Egy diák is beszámolt neki érzéseiről, őt az nyomasztotta, hogy a járvány miatt bábuként rángatják őket. Ráadásul a helyzetről múltidőben sem lehet beszélni, hiszen a szituáció ma sem más.

 

A Beáta cikkében megszólaló pszichológus, szociálpedagógus, oktatáspolitikai szakemberek, szülők és gyerekek mind úgy látják: sokkal fontosabb lenne odafigyelni a diákok mentális jóllétére, mint a lazításokkor bepótolni és elmélyíteni az elmaradt tananyagot. A türelem azért is fontos, mert a gyerekek sok esetben kezelhetetlenné váltak, érződik, hogy hónapokra megszűntek korlátok, a reggeli rituálék, a felkelés és az iskolába indulás. A diákokon érződik az elmúlt egy évben felgyűlt feszültség is, sokan szorongnak, ezekkel a problémákkal pedig kezdeni kell valamit.

 

/Péter Beátával Szabó Emese beszélgetett/