Szász Cs. Emese

Jelölve: Április / Médium: liget.ro

Szász Cs. Emese a Székelyhon lapcsaládnál dolgozik, cikkei főképp az ahhoz tartozó napilapban jelennek meg. Ennek melléklete a Liget, amibe szintén szokott írni, ahogy a Liget.ro online felületére is, amelynek felelős szerkesztője is.


Vissza

A pályaműről

Te beszélsz a gyerekednek a háborúról? Kádár Annamária szerint így kellene megtedd

Aligha van család, ahol az elmúlt időszakban ne került volna szóba az ukrajnai orosz invázió, ahol a kisebbek vagy nagyobbak ne kérdeztek volna rá, mi zajlik a szomszédos országban. Szász Cs. Emese írásában azt járta körül, hogy erről a témáról miként kommunikáljunk a gyerekekkel. Cikke, amely a Liget.ro felületén jelent meg, az áprilisi Média a Családért-díj külhoni jelöltje lett.

 

Az ukrajnai háború a felnőtteket is megviseli, sokan inkább kerülik a híreket, mint hogy szembesüljenek azzal, mi zajlik a szomszédos országban. A feszültséget érzékelik a gyerekek is, akik a történetet gyakran csak szófoszlányokból, elkapott beszélgetésekből legózzák össze, a bizonytalanságtól pedig félnek. „A problémát én is érzékeltem, van ugyanis egy kétéves és egy hétéves lányom. Amikor a háború kitört, a nagyobbiknak mesélnem kellett volna róla, de azzal szembesültem, hogy nem vagyok erre képes. Mert mi a háborúkat a történelemkönyvekből ugyan ismerjük, de nincsenek szavaink arra, amikor egy ilyen eseményt le kell írnunk egy hétéves gyereknek. Ugyanezt tapasztaltam a barátaimnál, ők is tanácstalanok voltak, nem tudták, hogyan reagáljanak arra, ha csemetéjük például tankot rajzol az iskolában” – mondja Emese.

Cikkében Kádár Annamária pszichológus szólal meg, aki kiemeli: a témát nem szabad tabuként kezelni. „Mivel a gyerekek előbb-utóbb úgyis találkoznak a háborúról szóló hírekkel, jobb, ha ezekről mi beszélünk nekik. Ez sokkal szerencsésebb, mintha a kortársaktól vagy a televízióból értesülnek az eseményekről” – mondja.

A pszichológus tanácsai segítik azt is, hogy a gyerekek szorongásait szülőként oldhassuk. Ennek remek eszköze például a mese. A kicsiket a háborús játékoktól sem kell félteni, nem szabad megijedni attól sem, ha a játék esetleg agresszív. Utóbbi még segít is, ugyanis a játék során a gyerekek megélhetik a nehéz érzéseket, ami bizonyos szempontból tehermentesíti őket. A valóságban ugyanis passzív szereplői a történéseknek, ami komoly feszültséget gerjeszt bennük, a játék során viszont aktívak lehetnek, megélhetik a kontrollt.

Emese legnagyobb félelme, hogy a háborúhoz nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek is kezdenek hozzászokni, kezd oly módon az életünk részévé válni, mint korábban a koronavírus-járvány, ami csak a kezdeti időkben volt „szenzáció”. Megemlíti, hogy kétéves kislánya is beleszületett a járványba, azt szokta meg, hogy az emberek maszkot hordanak, számára ez a természetes.

„Tartok attól, hogy ilyen lesz a háború is, egyszerűen megszokjuk. Egyébként érdekes, mert nálunk él még az egyik dédmama, aki 84 éves, falun lakik. Ő még emlékszik a háborúra – kilencen voltak testvérek –, megmaradtak benne az emlékek. Talán emiatt szereti összeszedni az általunk kidobott tárgyakat, ruhákat, és elrakni a fészerbe, mondván, valamire még jó lesz. Mert ő gyerekként megélte, amikor a házukat lebombázták – mondja Emese. A fiatalabbaknak szerencsére nincsenek ilyen emlékei, de talán pont emiatt beszélnek nehezen a háborúról a gyerekeiknek.