Szendéné Kiss Nóra

Jelölve: Július / Médium: midio.hu

Szendéné Kiss Nóra négygyermekes anyuka, aki harmadik éve volt otthon gyeden, amikor egy ötletét megvalósítva férjével és édesapjával létrehozott egy információs, helytörténeti és családi oldalt. A MiDió a valódi értékekre szeretné felhívni a figyelmet, témái nagyon változatosak. Mottójuk Tamási Árontól származik: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”


Vissza

A pályaműről

Féltem a haláltól… Aztán közelebb mentem

Fogni a kezüket

 

A koronavírus-járvány kapcsán nem is a halál a legrémisztőbb, hanem ahogy történik, hogy az emberek hozzátartozóiktól távol halnak meg. Olaszországban ez történt, a családtagok nem foghatták szeretteik kezét az utolsó órákban. Ez adott aktualitást Szendéné Kiss Nóra MiDió.hu-n megjelent korábbi cikkének, amelyet a pandémiához kapcsolódva a Magyarkurir.hu is átvett. Az írás a Média a Családért-díj júliusi jelöltje lett.

 

Nóra írása a halál kérdéskörével foglalkozik, azt meséli el, mennyire félt tőle gyerekkorában. Esténként például azért imádkozott, hogy szerettei soha ne haljanak meg. Aztán megtudjuk, hogyan alakult mindez át, mikor nagypapája mellett volt élete utolsó napján. Az írás még tavaly márciusban, néhány hónappal a nagyszülő elvesztése után jelent meg a MiDió.hu-n, átvette a 777.hu is. Idén húsvét nagyszombatján egy bevezetővel bővülve jelent meg, ami a járványra utal. „Az előszót még abban a fázisban írtam, amikor nem tudhattuk, mi vár ránk, amikor még nem volt egyértelmű, hogy a helyzet nem lesz olyan súlyos, mint Olaszországban” – mondja Nóra. A szerző izgult amiatt, hogy cikkének üzenete eljut-e az olvasóhoz, de a visszajelzések megnyugtatták.

„Azt szerettem volna hangsúlyozni, hogy a halál éppen olyan természetes, mint a születés, és ha elfogadjuk, hogy a születés csoda, amit nem vezetni, hanem gyengéden kísérni kell, akkor a halálhoz is így kellene hozzáállnunk. Amikor ott voltam nagypapám mellett, ezt éreztem meg. Valahogy úgy szerettem volna a támasza lenni, ahogy a férjem volt az én támaszom a szülésnél” – magyarázza Nóra.

„A haldoklónak rengeteget jelent, ha valaki fogja a kezét. Szomorú, de csodálatos, természetfeletti pillanatokat éltem át. Nem mondom, hogy teljes fordulatot vett az életem, mert addig is hittem Istenben, de nem gondoltam, hogy ennyire közel lehet hozzá kerülni. Illetve hogy ilyen közel van hozzánk, csak mi nem vesszük észre. Ez változott meg, mikor közelebb mentem a halálhoz, amit addig magam is tabuként kezeltem. A születés és a halál olyan esemény, amikkel azoknak kell megbirkózni, akikkel történik. A szülő nőnek, a születő gyermeknek és a haldoklónak. A nők képesek szülni, és biztosan mindannyian meghalunk egyszer. Így vagyunk teremtve. Ha egy szeretett személy, egy családtag kísérőként jelen lehet ezeknél az eseményeknél, az biztosan hatással lesz az ő további életére, mert több lesz az átélt pillanatoktól” – mondja. Hozzáteszi, hogy fontos azt is tudatosítani magunkban, hogy senki sem hal meg, akire emlékeznek, az elengedésben pedig ez is segít.

 

A győztes jelölttel Szabó Emese beszélgetett