V. Kulcsár Ildikó

Jelölve: Február / Médium: Nők Lapja

Kulcsár Ildikó bölcsész, a Nők Lapja újságírója, több mint tíz könyv és egy színdarab szerzője, párkapcsolati mediátor. „Ne félj, mesélj!” című rovata 1993 óta fut. Különös ismertetőjegye, hogy szerzői estjeivel folyamatosan járja az országot, olvasói pedig meghívták már Erdélybe, Torontóba, Bécsbe és Felvidékre is. Egyik elindítója az Ádám-díjnak, amelyet évente adnak át három olyan férfinak, akik tudatosan segítik, hogy a párjuk a munkájában is sikeres lehessen.


Vissza

A pályaműről

Csodatrió a Forint utcából - Egy hatvan éve tartó barátság története

Mindörökké barátság

 

Család mellett nehéz ápolni a baráti kapcsolatokat, pedig a barátság ilyenkor is hatalmas kincs. Ezt példázza a Nők Lapja riportja, amely három olyan asszonyt mutat be, akik 60 éve tartanak ki egymás mellett. V. Kulcsár Ildikó „Csodatrió a Forint utcából” című cikke a Média a Családért-díj februári jelöltje lett.

 

Együtt nőttek fel, férjhez mentek, anyukák, majd nagymamák lettek. Egymást viszont nem felejtették el, barátságuk mindvégig megmaradt. Ritka az ilyen, pedig nem lehetetlen. „A történet két szálon indult. Egyrészt nagyon régóta gyűjtögetem a barátságról vagy annak hiányáról szóló olvasói leveleket, másrészt bosszant, amikor a nőket egymást maró, irigy embereknek állítják be” – mondja Ildikó. Emiatt is örült annak, hogy olyan levelet kapott, ami alapján bemutathatta: szó sincs arról, hogy barátnők ne kapaszkodhatnának össze egész életre. Újságíróként hisz abban, hogy ezeket a csodákat meg kell mutatni, mert megtörténhetnének bárkivel, csak figyelni kellene. Munkája során Ildikó is gyakran tapasztalja, hogy amikor a fiatal párok életvitele lelassul, amikor jönnek a gyerekek, gyakorlatilag felszámolódnak a baráti kapcsolatok. „Persze elítélni senkit sem szabad, hiszen gyakori, hogy a családok anyagi okokból költöznek kijjebb a városból, mert ott nem tudnak olyan otthont venni, amiben már a gyerekek is elférnek. Aztán a kicsik mellől nehezen tudnak visszajárni a barátokhoz, és azok sem tudnak eljutni hozzájuk. A másik ok, hogy a pici mellett már más köti le az anya gondolatait, mint a barátnőkét, akik esetleg még párjukat keresik. Pedig az ilyen kapcsolatok akkor is fontosak, ha valakinek három vagy több gyereke van” – mondja.

Ildikó például öt gyereket nevelt föl a férjével, de hatalmas a baráti körük. Egyszerűen összekapcsolták a dolgokat, vigyáztak egymás gyerekeire, cserélgették a kicsik ruháit. A gyerek nem lehet oka a társadalomból való kiszakadásnak. Ennek ellenére a jelenségnek, ami nem csak azokat érinti, akik anyagi okokból költöznek új helyre, már neve is van: „zöld özvegység”. Képviselői azok a fiatal, kisgyermekes anyák, akik családjukkal a városok zöldövezeteiben élnek, férjeik pedig a nap nagy részét távoli munkahelyen töltik. Ildikó hisz abban, hogy a nőknek ilyenkor is keresniük kell társaságot, jó elmenniük klubokba, művelődési házakba. Ismer olyan anyukát, aki ebben a helyzetben kismamaklubot szervezett. Muszáj ezt tudatosan megélni, ellenkező esetben egy fiatal nő teljesen kiszakad a baráti köréből. Ez hosszabb távon nagyon rossz, mert a gyerekek nőnek, és egy idő után már nem foglalják le a nap 24 óráját. Elmennek óvodába, aztán iskolába. Ilyenkor fordulhat elő az, hogy egyszer csak fölnéz valaki, és azt látja: van két nagyobb gyereke, ők már élik a saját életüket, a férj napestig dolgozik, a barátok pedig eltűntek. Ők ugyanis nem maradnak meg, ha nem foglalkozunk velük. Ahogy Ildikó fogalmaz: a barátság legalább annyira ápolásra szoruló kapcsolat, mint a szerelem.

 

/Szabó Emese írása/