A családon belüli erőszak komoly tabutéma, a többség nem szívesen veszi észre akkor sem, ha a közvetlen környezetében lesz tanúja – abba pedig végképp nem gondolnak bele a kívülállók, hogy ez a probléma mennyi embert érinthet. Erre hívta fel a figyelmet írásában Madár Anikó. A szerző cikke a Magyar Szó nyomtatott és online felületén jelent meg, és a Média a Családért díj külhoni jelöltje lett.
A családon belüli erőszak komoly tabutéma, a többség nem szívesen veszi észre akkor sem, ha a közvetlen környezetében lesz tanúja – abba pedig végképp nem gondolnak bele a kívülállók, hogy ez a probléma mennyi embert érinthet. Erre hívta fel a figyelmet írásában Madár Anikó. A szerző cikke a Magyar Szó nyomtatott és online felületén jelent meg, és a Média a Családért díj külhoni jelöltje lett.
Madár Anikó 2007-ben került az Újvidéki Rádióhoz, idővel a magyar szerkesztőség művelődési rovatának vezetője lett. A rádióban elsősorban művelődési témákkal foglalkozik és interjúkat készít – a szíve csücske a színház, de szereti a képzőművészeti és az irodalmi témákat is –, időnként pedig az írott sajtóban, így a Magyar Szóban is jelennek meg cikkei.
Anikó cikkét személyes élményre alapozta, ő maga volt az, aki a társasházban, ahol él, akarva-akaratlanul fültanúja lett egy éjszakai családi perpatvarnak. Kiabálásra és csörömpölésre riadt fel koromsötétben, elsőre azt sem tudta, honnan jön a zaj, és mit jelent. Ahogy magához tért, tudatosult benne, hogy a helyzet „csak a szokásos”. A felette lévő lakásban ismét veszekednek, a férj kiabál, a feleség többnyire védekezik, kérlel és rimánkodik. Nyilván nem Anikó volt az egyetlen, aki a közjátékot hallotta, de a házban mégsem vett észre senki semmit, nem látott senki semmi szokatlant. Leszámítva azt, hogy a fenti lakásból másnap – miközben az idő esős volt –szemüvegben jött le a család női tagja.
„A cikkemben leírtak hűen tükrözik a valóságot, nincs benne kitaláció. Azért tartottam fontosnak megosztani az olvasókkal, mert egy ilyen hangzavarra ébredni már önmagában megrázó élmény, ilyenkor elgondolkodik az embert azon, hogy mi történik körülötte, a közvetlen környezetében. Ahogy ezen merengtem, rájöttem, hogy a családon belüli erőszak olyan téma, amelyről még mindig nem beszélünk eleget. És hogy itt az érintettek is nehezen nyílnak meg. Azt éreztem, hogy újságíróként feladatunk, hogy értünk és helyettük beszéljünk. Azért választottam ehhez ezt a formát, mert a Magyar Szó év elején felkért arra, hogy a tárca rovatba is küldjek írásokat. Úgy éreztem, hogy ez a téma ilyen formában megírva sokkal figyelemfelkeltőbb lehet, mint egy olyan cikkben, amely csak a statisztikai adatokat sorolja. Ilyen érzékeny témában a számok nem keltik fel eléggé az olvasók figyelmét.”
Anikó cikkében csupán egyetlen számadatot helyezett el, és azt is úgy, hogy az beszédes és átérezhető legyen. Tényszerűen leírta, hogy a felmérések szerint az otthonokban legalább annyi erőszak zajlik, mint a háborús övezetekben, és hogy minden negyedik nő megtapasztalta már a párkapcsolati vagy családon belüli erőszak valamely formáját. Leírta azt is, hogy ha egy húszlakásos házban, mint amilyen az övék, csak egyetlen olyan család él, mint náluk, akkor az is azt jelenti, hogy legalább három-négy ember közvetlenül érintett a családon belüli erőszakban. Azok száma, akikre mindez közvetett hatással van, pedig sokkal nagyobb. „Ezt olvasva az emberek talán jobban elgondolkodnak azon, hogy tíz nőismerősük között – akár a szomszédjukban, akár a munkahelyükön –, is lehet érintett. Ráadásul úgy, hogy azt nem is feltételeznék.” Anikó a cikk megjelenése után olvasóktól és ismerősöktől sok visszajelzést kapott, amelyek megerősítették abban, hogy írása elérte a remélt hatást. Úgy érezte, hogy az emberek tényleg elgondolkoztak azon, hogy a családon belüli erőszak sokkal több családot érinthet, mint gondolnánk. És így talán rájönnek, hogy jobban kellene figyelni rájuk, észre kellene őket venni a napi nyüzsgésben is.