Kettő az egyben | Alapítványunk sorozata a Képmás magazinban

A Kettő az egyben című sorozatunk igyekszik megmutatni, hogyan támogatja egymást egy-egy ismert házaspár hivatásban és magánéletben.

A Kettő az egyben című sorozatunk igyekszik megmutatni, hogyan támogatja egymást egy-egy ismert házaspár hivatásban és magánéletben.

A házasság a család épületének alapköve, amelyben a férfi és a nő együtt több, mint külön-külön. A Képmás magazin Kettő az egyben című sorozata igyekszik megmutatni, miben rejlik ez a többlet, hogyan támogatja egymást egy-egy ismert házaspár hivatásban és magánéletben.

Szemezgettünk a megjelenésekből:

„A kisfiunk a mennyben boldog, a kislányunk pedig a Földön lesz az” – Egy példaértékű házaspár hitről és fájdalomról

Fridvalszki Richárd és Fridvalszki Nóra évekig imádkoztak egy társért, míg végül megtalálták a másik személyében azt az embert, akit kerestek. Erős hitük azon a mély fájdalmon is átsegítette őket, amit a kisfiuk elvesztése okozott.

Ivanova Daniela interjúja >>>

„Csak az óceán és a csillagok vettek körül bennünket” – Interjú egy hajón élő házaspárral

A Bősze házaspár – Anna és Domonkos – elhatározta, hogy Teatime nevű vitorlásával körbehajózza a Földet. Tavaly június végén indultak gyermekeikkel Horvátországból, a cikk születésekor – 2021 februárjában – épp a Karib-térségben voltak. A szokatlan életforma kihívásairól és szépségeiről beszélgettünk velük.

Jónás Ági riportja >>>

„Az oltárnál vakságot is fogadunk” – Interjú Szikora Józseffel és Kertész Erzsébettel

Negyvenkét együtt töltött esztendő, négy felnőtt gyermek, hét unoka és egy közös erővel építgetett kedves otthon. Kertész Erzsébettel, a Móricz Zsigmond Gimnázium óraadó franciatanárával és Szikora Józseffel, a Magyar Katolikus Rádió főszerkesztőjével beszélgettem házasságról, családról, a közösség megtartó erejéről.

Koncz Veronika interjúja >>>

Tóth Ildikó és Domokos László: „Nem engedjük, hogy a magánéletünk csak a szakmázásról szóljon”

Domokos László és felesége, Tóth Ildikó több mint két évtizede egy pár, mindketten színművészek. Már házasok voltak, amikor egy évig még ingáztak a színésznő lakhelye, Budapest, és a színész lakhelye, Marosvásárhely között. Szerintük két ember kapcsolata olyan, mint egy gyümölcsöskert – folyamatosan ápolni kell, és nem szabad az első fagykárok miatt lelépni.

Jónás Ági interjúja >>>

„Én sokáig dilemmázok, Nóri meg hatékony és karakán” – Interjú Marton Róberttel és Parti Nórával

Marton Róbert színész és párja, Parti Nóra színésznő már egy kisfiú és egy kislány boldog szülei voltak, de az esküvő még váratott magára. Kapcsolatuk hetedik évében házasodtak össze. Szeretnének együtt megöregedni, mert hisznek abban, hogy kapcsolatról gondolkodni csakis hosszú távban érdemes.

Jónás Ágnes interjúja >>>

„Az Úr egy párt ad, többet nem…”  – Vendégségben Krulik Zoltánnál és Komáromi Erzsébetnél

Izgatottan lépkedek a Vörösmarty utca járdakövén egy ódon, gangos ház irányába, ahol utoljára hét esztendővel ezelőtt jártam egy emlékezetes Sík Sándor összművészeti darab bemutatójára készülve. A sárga és mélyvörös színbe öltözött lépcsőházba megérkezve, már hallom a jellegzetes, jól ismert hangot – a harmadik emeleti folyosón cigarettával kezében, mosolyogva köszönt az időtlen, derűs elegancia: Komáromi Erzsébet textilművész, művészetterapeuta. Férjével, Krulik Zoltánnal, a 35 éve működő Makám együttes zeneszerző-muzsikus vezetőjével több mint négy évtizede élnek harmonikus, de cseppet sem hétköznapi házasságban.

Szathmáry Melinda interjúja >>>