47 történet érkezett a „Nehéz idők, erős emberek” írói pályázatára. Olyan idős emberekről szólnak az emlékezések és novellák, akik sikeresen megküzdöttek életük nehézségeivel.
47 történet érkezett a „Nehéz idők, erős emberek” írói pályázatára. Olyan idős emberekről szólnak az emlékezések és novellák, akik sikeresen megküzdöttek életük nehézségeivel.
4Általában a leszármazottak írták meg felmenőik történetét, de néhányan a saját élettapasztalataikat adták át. Az öt legjobb mű szerzőjének jutalma az online megjelenés a kepmas.hu-n és egy Képmás-ajándékcsomag, egy hatodik írás idős szerzőjével pedig interjú készül majd. Azok közül, akiknek a pályamunkája nem nyert, három kisorsolt szerzőnek Képmás-ajándékcsomagot küldtek az alapítvány munkatársai. A felsorolás nem fejez ki értéksorrendet.
Veres Tamásné: „Apámat az tartotta életben, hogy egyszer hazatér a fogságból”
Egy fiatal férfi története, aki túlélte a hadifogságot, a háborúban elveszítette testvéreit, ezért megfogadta, hogy nagy családja lesz. Feleségül vette azt a lányt, akit még kilencvenévesen is szeretett. Lánya állít neki emléket.
Salánki Anikó: Dédike és a történelem
Egy dédnagymama, aki átélt két világháborút, egy forradalmat és egy rendszerváltást, akinek 94 éve alatt a történelem „mindig ott loholt a nyomában”. Unokája felidézi élete fontosabb eseményeit és legnagyobb tanulságát: mindig keresni kell az utat, ami kivezet a semmiből.
Jilg-Keresztúri Anna: Nagymamám, akinek harmadik szülésénél nagypapám volt a bába
Nagymama elmeséli harmadik szülése történetét, amikor még tanyán laktak, és váratlanul törtek rá a fájdalmak. Ennél a szülésnél férje biztatta és segítette őt. Aki pedig e régi történetet szép elbeszéléssé formálta: az unoka.
Kállay Kotász Zoltán: A biciklisfutár, avagy a humornak vészterhes időkben is helye van
Egy kamasz fiú szemszögéből látjuk a lebombázott Budapestet 1944 áprilisában, ahol a túlélők megpróbálnak boldogulni. Rika biciklisfutárként kézbesíti a kibombázott embereknek a lakhatásukról szóló értesítéseket, és látja a borzalmak mellett az élet humoros oldalát is.
Nagyrédei Gondozási Központ klubtagjai: Mesék a sufniból
A Nagyrédei Gondozási Központ nappali ellátásban részesülő lakóit – a legifjabb 58 éves, a legrégebben fiatal pedig 95 éves – sikerült rávenni, hogy fogalmazzák meg életük tanulságait és történeteit. Gondolataik, meglátásaik csodálatosak.
Különdíjat – Képmás-ajándékcsomagot – kap a 92 éves Komáromi Nándorné, Sára, a Tabajdi Református Egyház Házi Gondozói Szolgálatának gondozottja, aki saját önéletírását küldte el. Őt felkeresi újságírónk, és életút-interjút készít vele.
A nyertes pályamunkákat ebben a gyűjteményben olvashatják >>>
A nyitókép illusztráció – Forrás: Freepik