„180 ezer gyerek született a járvány bizonytalanságában, tudnunk kell, ez mit okozhat” – interjú Czeizel Barbarával

A Budapesti Korai Fejlesztő Központ témáját szerkesztője ajánlotta Kinga figyelmébe, aki azonnal magáénak érezte. Az ügyben érzelmileg személyes érintettsége is van, nagyobbik fia ugyanis nehezen született, kevésen múlt, hogy nem lett oxigénhiányos újszülött. „Emiatt teljesen átérzem az érintettek helyzetét, nagyon értékelem Barbaráék munkáját. Emberfeletti, hogy nem csak a gyerekekkel foglalkoznak, hanem a szülőkkel is. Ez nagyon fontos, mert amikor egy családba egészségesnek várt, de sérült gyerek érkezik, mindenkinek az élete megváltozik. A tehetetlenség elkezdi szétszabdalni az embereket és a kapcsolatokat, ezt mindenki megtapasztalja, aki ilyen helyzetbe kerül. Felbecsülhetetlen értéke van annak, hogy Barbaráék az ilyen családoknak – akik a társadalom láthatatlan szeletét képezik – nyújtanak segítő kezet” – mondja Kinga.

A szerző kiemeli, hogy ilyen esetekben nem csak a gyógytorna és az orvosi kezelések számítanak sokat, hanem az emberi tényezők is. Az érintett gyerekek jelentős része ugyanis fejleszthető, de sajnos kicsi az esély, hogy teljesen meggyógyulhat. Emiatt nagyon fontos, hogy az anyuka és a tágabb család is le tudja küzdeni a helyzetből adódó szorongásait. „Leendő szülőként senki nem tudja, mit kell tennie, ha sérült gyereke születik, rengeteg tisztázatlan kérdés merül föl ilyenkor. A szülőknek fontos az olyan visszaigazolás is, amely egyértelműsíti: ők nem hibásak az ilyen helyzetekért. Erre azért van szükség, mert a sérült gyerek érkezése egyfajta veszteségérzés, olyasmi, mint a gyász, amit fel kell dolgozniuk a szülőknek. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyerekek életminősége állapotukhoz képest a lehető legjobb lehessen” – mondja Kinga.

A fejlesztőközpont feladata nagyon fontos, lévén Magyarországon évente átlagosan 90 ezer újszülött jön világra, ebből hatezer pedig a perinatális intenzív csecsemőosztályra kerül. Ők hetekig, vagy akár hónapokig is kórházi ellátásra szorulnak, nem mehetnek ugyanúgy haza, mint az egészséges kisbabák. Egy részük később képes behozni – vagy legalább csökkenteni – az élettani lemaradásokat, de ehhez elengedhetetlen az orvosi, gyógypedagógusi segítség. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az érintett gyerekek és családok életminősége nem csak azon múlik, hogy ők hogy vannak, hanem azon is, hogy a társadalom miképp viszonyul hozzájuk. Emiatt fontos, hogy az ilyen témákat mindenki ismerje, az adott helyzeteket pedig empatikusan kezelje. Ahogy Kinga fogalmaz: ezzel megoldani ugyan nem tudjuk az érintettek életét, de segíteni igen.