A lélek szépsége számít – egy különleges család normális élete

A válságban lévő kismamák hatalmas dilemma előtt állnak, de Kati előtt nem volt kérdés: kislányát, Annácskát akkor is vállalja, ha minden érv ez ellen szól. Döntését egy percre sem bánta meg, sőt azóta egy egyesületet is indított, amin keresztül két másik anyukával azokat a sorstársakat segítik, akik beteg babát várnak, vagy ilyen gyermekük születik. Annácska az egyik legrettegettebb genetikai betegségben, az élettel szinte összeegyeztethetetlen Edwards-kórban szenvedett, az is csodaszámba ment, hogy megszülethetett: az ilyen magzatok túlnyomó többsége már az anyaméhben elhal. A megszületett babák életesélyeit a súlyos szervi problémák nagyban rontják, csak elvétve fordul elő, hogy egy-két évnél tovább éljenek. Helyzetüket szellemi fogyatékosság is nehezíti. Kati és Zoli viszont elkötelezett az élet mellett, így hittek abban: a legnehezebb élethelyzetekből is ki lehet hozni valami jót. Vállalták Annácskát, szerették és ápolták, halála után sem zárkóztak be.

Nagyobbik fiuk, Zolika, még a kicsi születése előtt érkezett, őt hétévesen fogadták örökbe, míg második fiukat, Bandit, már Annácska elvesztése után. Ő nyílt örökbefogadással lett a család tagja, ismerik az édesanyját is, tartják vele a kapcsolatot. Harmadik gyerekük Alex, akibe szövevényes történet során botlottak. Rá is sajátjukként tekintenek, de beszélnek a testvéreivel, a szüleivel is.

Eszter a családanyát még egyetemistaként ismerte meg, de történetüket csak nagyvonalakban követte. „Az interjú során én is sok újdonságot tudtam meg, nem voltam mindennel tisztában, amin ők keresztülmentek. A riportot még decemberben készítettem, amikor sokat hallottunk a lengyel abortusztörvényről, ami megakadályozta a beteg gyerekek elvetetését. Akkor jutott eszembe, hogy ismerek valakit, aki vállalt egy ilyen terhességet” – mondja Eszter. A szerző a történetet nem akarta a lengyel helyzettel kapcsolatba hozni, nem akart arról pro vagy kontra állást foglalni, egyszerűen csak érdekelte a téma, ami akkortájt itthon is középpontban volt. „Katival nagyon könnyű volt interjúzni, nagyon nyíltan beszélt. Látszott, hogy az eseményeket már sokszor végiggondolta, földolgozta magában, képes róla nyilvánosan beszélni. Mindig is erős személyiség volt, és az is maradt” – mondja a szerző. Látszott az anyukán az is, hogy sok fájdalom érte őket, de a nehézségeket és kihívásokat sikerült úgy kezelniük, hogy közben megőrizzék a lelki békét.