Aktivált múltunk

Az újdonsült anyukák és apukák sokszor tudnak meríteni a szüleiktől korábban kapott érzelmi támogatásból, de ettől függetlenül gyakori probléma, hogy valamit másképp szeretnének csinálni, mint a felmenőik. Az is megesik, hogy máshogy akarják nevelni gyerekeiket, mint azt saját szüleik tették.

„Azt látom, hogy a szülővé válás egyik legfontosabb kérdése az, hogy miként tudunk szembenézni a szülőktől kapott örökséggel, legyen az jó vagy rossz. Ezek az emlékek, érzések észrevétlenül hatnak a mindennapjainkra, nem lehet velük nem foglalkozni” – mondja Fruzsina.

A szerző elnöke és oktatója a Kapcsolódó Nevelés Egyesületnek, így a szülők ilyen jellegű problémáival nem csak magánemberként, hanem munkája során is találkozik. A kapcsolódó nevelés módszere Amerikából származik, azt tűzi zászlajára, hogy a gyerekek érzelmeinek megértésével örömtelibb, küzdelemmentesebb legyen a család élete. „Ehhez elengedhetetlen, hogy a gyerekek érzéseire ellazultan, szeretetteljes kapcsolódással tudjunk reagálni, viszont ezt a múltbéli nehézségek és az aktuális problémák is megnehezítik. Emiatt fontos, hogy a szülők mindehhez érzelmi támogatást is kapjanak” – mondja a szerző.

Fruzsina kiemeli, hogy a szülőknek a pozitív gyerekneveléshez gyakorlatias eszközökre van szükségük, emellett elengedhetetlen az is, hogy megértsék: az életben a düh érzésének is helye van. „Azt is látni kell, hogy a hiszti egy normális fiziológiai jelenség, ami a testi-lelki feszültségek feloldását szolgálja. Viszont ha a szülőket gyerekként nem hallgatták meg ilyen helyzetekben, ha édesapjuk és édesanyjuk nem maradt velük az intenzív érzelemnyilvánítás közepette, akkor ennek fontosságát ők sem fogják érteni. Ez a fajta »huzalozás« a szülők agyában egészen korai életkorban megtörténik, így gyerekeik hasonló viselkedésére ők is ugyanúgy fognak reagálni, mint anno a saját szüleik” – magyarázza a szerző. Fruzsina kiemeli, hogy az apukáknak és anyukáknak ennek ellenkezőjét kellene tenniük, tudatosítaniuk kellene, hogy a szülőként megtapasztalt hevesség, kétségbeesés, tehetetlenség vagy harag egyfajta jelzés, ami réges-régi élményeinkhez kötődik. Ezekből érdemes kiszállni, önszabályozásra törekedni – amihez érzelmi támogatásra van szükség.

A szerző fontosnak tartja az olyan jellegű szülői határszabást, aminek nem része a büntetés és a megszégyenítés, a kiabálás és a fenyegetés. A szülőket nem szabad elítélni amiatt sem, mert nehezen alkalmaznak pozitív, az érzelmeket is tiszteletben tartó, a kapcsolódást is megőrző módszereket. Ennél sokkal fontosabb, hogy támogassák őket ennek elérésében. A szülőség ugyanis egy kő kemény érzelmi munka, amit nem tanítanak meg senkinek.