A speciális nevelési igényű gyerekek szülein komoly a nyomás, gyakori, hogy hiába tesznek meg mindent a kicsiért, azt érzik: nem elég jó szülők. Ilyenkor jelenthetnek sokat azok a beszélgetések, amelyek olyan édesanyák között zajlanak, akik hasonló cipőben járnak. Ez segített Tóth Tündének is, aki ezzel kapcsolatos gondolatait akkor jegyezte le, amikor fiát várta a terápián. A Ma7.sk felületén megjelent jegyzet a Média a Családért-díj júliusi külhoni jelöltje lett.
A speciális nevelési igényű gyerekek szülein komoly a nyomás, gyakori, hogy hiába tesznek meg mindent a kicsiért, azt érzik: nem elég jó szülők. Ilyenkor jelenthetnek sokat azok a beszélgetések, amelyek olyan édesanyák között zajlanak, akik hasonló cipőben járnak. Ez segített Tóth Tündének is, aki ezzel kapcsolatos gondolatait akkor jegyezte le, amikor fiát várta a terápián. A Ma7.sk felületén megjelent jegyzet a Média a Családért-díj júliusi külhoni jelöltje lett.
Tóth Tünde eredetileg magyar- és angol szakos tanár, de a gyereke születése után nem ment vissza tanítani. Újságíró szeretet volna lenni, de amikor jelentkezett a Ma7.sk portálhoz, nem volt ilyen nyitott pozíció. Volt viszont a videós részlegen, így megkérdezték, nem lenne-e ahhoz kedve. Néhány beszélgetés után ahhoz is kedvet kapott, és elvállalta a feladatot. A portálnál négy éve dolgozik videós szerkesztőként.
Május 8-a Szlovákiában munkaszüneti nap, de Tünde nem pihenéssel töltötte, hanem a kisfiát vitte terápiára. Szokása, hogy ilyen alkalmakkor a laptopját is magával viszi, és amíg a hétéves Ármint várja, addig ő a váróban dolgozik, vágja a videós anyagokat. A cikk születésekor is ez volt a terve, de nem ment neki a munka, csak cikáztak a fejében a gondolatok. „Indulás előtt a kislányom elmesélte, hogy az osztálytársai merre mennek a szünnapon, és fölmerült benne, hogy mi is elmehetnénk kirándulni. Meghallgattam, és bűntudatot éreztem amiatt, mert a kisfiam fejlődésére most jobban kell figyelnünk, mint az ilyen programokra, segítenünk kell, hogy az iskola kezdetére a lehető legjobban föl tudjon zárkózni a többiekhez. Emiatt kezdtem el írni, először nem is gondolva arra, hogy publikáljam” – mondja.
Az írást Tünde végül mégis átküldte a főszerkesztőjének, aki a témát fontosnak tartotta, a cikket pedig mindenképpen közölni szerette volna. „Egy ilyen írás sokat jelent azoknak az anyáknak, akik hozzám hasonlóan speciális nevelési igényű gyereket nevelnek. Ők a helyzetüket gyakran tabusítják, nem beszélnek róla, úgy érzik, szégyellniük kell, hogy gyerekük nem felel meg a társadalmi elvárásoknak, úgymond »nem üti meg a mércét«. Persze nem kell minden problémát kiteregetni, de fontos lenne, hogy az ilyen kérdésekről nyíltan beszéljünk. Nem szabad megítélni senkit amiatt, mert olyan gyere van, aki kicsit több figyelmet, több törődést igényel. Komoly szerepe van a közösségeknek is, ugyanis elképesztően felszabadító tud lenni, ha az érintett szülők összekapaszkodnak, megosztják egymással érzéseiket, gondolataikat, tapasztalataikat” – emeli ki Tünde.
A szerző maga is járt szülősegítő körbe, amitől kezdetben nem várt túl sokat, azt gondolta, a résztvevők csak „egymást fogják sajnálni”. De nem ez történt, a szülők az első pillanattól kezdve nyíltak és őszinték voltak egymással, a beszélgetések legalább arra a kis időre tehermentesítették őket. Tünde a cikk megjelenése után nagyon sok visszajelzést kapott, köztük olyan szülőktől is, akik a cikk megjelenésekor még nem voltak biztosak abban, hogy gyerekük speciális nevelési igényű, de később ez bebizonyosodott.
„Ők elmondták, hogy miattam vették rá magukat arra, hogy gyereküket kivizsgáltassák. Korábban tartottak attól, hogy mi lesz, ha kiderül, sejtésük jogos, és a gyereküknek valóban van valamilyen problémája. Jó volt, hogy őket meg tudtam nyugtatni, el tudtam mondani, hogy a korai diagnózis a legjobb, mert olyankor a gyerekek korán kaphatnak segítséget, kevésbé maradnak le a kortársaiktól. A kezelések, terápiák gyorsítják a felzárkózást, nem kell tőlük megijedni” – mondja Tünde. A szerző a szülősegítő csoportokat is csak ajánlani tudja minden olyan édesanyának, aki meging a saját anyaságában, nem tud szabadulni a a tökéletességet hangsúlyozó világ nyomása alól. Rájött ugyanis, hogy bármit is hoz az élet, aki feltétel nélkül szeret, az nagyon közel van a tökéletes élethez.