Az anyák mögötti fény

A kisgyermekes anyukák manapság gyakran magányosak, ami érthető, hiszen már nem nagycsaládokban élnek, így a nagyszülők kevésbé tudnak bekapcsolódni a gyerekek nevelésébe és gondozásába. Ebben az átmeneti időszakban lenne fontos, hogy az édesanyák támogatást és segítséget kapjanak, ami által nemcsak nekik lehet könnyebb, hanem a szülő-gyerek viszony is kiegyensúlyozottabbá válhat. Ennek lehetnek remek eszközei az olyan foglalkozások, mint amilyen az Anyacsavar. „Az irodalomterápiás műhely nagy újdonság a Vajdaságban, és nagyon jók a vele kapcsolatos tapasztalatok. Egyfajta önismereti műhely ez, ami hatalmas segítség a kisgyerekes anyukáknak. Mert míg a várandós nőkkel valamilyen szinten még foglalkozik a környezet, működik kismamaiskola, vannak oktatás jellegű találkozók és előadások, addig a szülés után magukra maradnak a nők, a kezüket eléggé elengedik” – mondja Tímea.

Szerbiában tizenegy hónap a szülési szabadság, amit az anyukák soha nem „nyaralásként” élnek meg, hanem olyan időszakként, ami mentálisan és fizikálisan is megterheli őket. Sok szempontból nagy kihívás ez a közel egy év, alatta sok újdonsággal és nehézséggel találkoznák az anyukák, rengeteg új feladat vár rájuk. Köztük sok olyan, amire nem tudtak felkészülni. „Az anyaság egyből élesben megy, az rögtön mély víz. Sokaknak van megakadása ebben az időszakban, ez mondhatni megszokott mindazoknak, akik kisgyereket nevelnek. Vannak, akik a szülés nehézségein nem tudják túltenni magukat, míg másoknak a szülés utáni, gyermekágyi időszak a nehéz. Vannak, akik a gyerek dackorszakát viselik nehezen. Megint mások a munkahelyüket, a munkaközösségüket hiányolják, bántja őket, hogy azt nélkülözniük kell. A kisgyerekes anyukákban ilyenkor közös, hogy hiányzik nekik az a tér, amiben beszélhetnek nehézségeikről, problémáikról. Emiatt szól az irodalomterápiás műhely főleg nekik” – mondja a szerző.

Régen ilyen jellegű programokra kevésbé volt igény, hiszen az anyukák nem voltak egyedül a gyerekükkel, tágabb család vette őket körül és segítette mindenben. A világ sem volt ennyire rohanó. Talán ma emiatt is van ekkora igény az Anyacsavar foglalkozásaira. „Maga az irodalomterápia nem arról szól, hogy ki mennyire olvasott és művelt, hanem arról, hogy egy-egy szöveg milyen gondolatsort, élményt van emléket indít el bennünk. Tehát nem a szöveget elemezzük, hanem annak kapcsán beszélgetünk, minden alkalmon egy-egy témát járunk körül. Emőke már hat irodalomterápiás csoportot vezetett végig, mindegyiknek hét-nyolc héten keresztül tartott foglalkozásokat. Az anyukák mindig heti egy alkalommal találkoznak, és két-három órát töltenek együtt. Szép közösségek alakulnak ki, a foglalkozásokat mindenki nagyon várja” – mondja Tímea. A szerző megemlíti, hogy neki olyan csoporttársai is voltak a programon, akiket a férjük küldött. Náluk a motiváció az volt, hogy a feleségükön azt látták, már nem önmaguk, belefásultak az otthoni létbe. Emiatt szerettek volna segíteni nekik azzal, hogy fölhívják a figyelmüket erre a lehetőségre.