A Külhoni Média a Családért-díj 2024. júliusi jelöltje:

Az önfeláldozástól az önzőségig

Ha egy családanyát arról kérdeznek, hogy mi volt élete legboldogabb pillanata, akkor a válasz szinte borítékolható: a házasságkötése és a gyermekek születése – és ez akkor is így van, ha ezeket az élményeket később nehezebb időszakok is követték. Így érzi ezt Tóth D. Lívia is, aki ezzel kapcsolatos gondolatait cikkében osztotta meg olvasóival. A Magyar Szó hétvégi mellékletében megjelent írás a Média a Családért díj külhoni jelöltje lett.

Ha egy családanyát arról kérdeznek, hogy mi volt élete legboldogabb pillanata, akkor a válasz szinte borítékolható: a házasságkötése és a gyermekek születése – és ez akkor is így van, ha ezeket az élményeket később nehezebb időszakok is követték. Így érzi ezt Tóth D. Lívia is, aki ezzel kapcsolatos gondolatait cikkében osztotta meg olvasóival. A Magyar Szó hétvégi mellékletében megjelent írás a Média a Családért díj külhoni jelöltje lett.

Az önfeláldozástól az önzőségig

Tóth D. Lívia népzenészként és citeraoktatóként képzelte pályáját, de mivel a Vajdaságból nem szeretett volna elköltözni, helyben pedig nem volt lehetőség komolyabb képzésekre, más felé fordult az érdeklődése. Pszichológiát tanult, gyereke megszületése után pedig férjével nyitott egy kis nyomdát, grafikusként dolgozott. Később a Temerini Rádióhoz került, és bábozni kezdett az azzal egy helyszínen működő művelődési és tájékoztatási központban. A rádió megszűnt, a bábszínházat pedig civil egyesületként működtették tovább, ma is ápolják ott a népi hagyatékot. Megmaradt az újságírói munka is, de az a Pannon RTV-nél folytatódott, először rádiósként, aztán televíziós tudósítóként. A Magyar Szónál azt követően kezdett el dolgozni, hogy kisfia iskolás lett, és hallásproblémák miatt segítségre, komolyabb szülői jelenlétre volt szüksége.

Lívia írása a Magyar Szó hétvégi mellékletében vezércikként jelent meg, ötletét az adta, hogy aznapra esett A család nemzetközi napja. A szerzőt szerkesztője kérte fel arra, hogy ez alkalomból készítsen egy jegyzetet, ami nem pusztán a világnapról szól, hanem a család változó társadalmi szerepéről is. „A felvetés nagyon tetszett és igencsak megmozgatta a fantáziámat, a témának alaposan utánaolvastam. Az írás nem volt egyszerű, mert jómagam olyan típusú újságíró vagyok, aki ha tehetné, hosszabban írna, mint amit a papír elbír, így megküzdöttem azért, hogy a cikkem beleférjen a rendelkezésre álló karakterszámba” – mondja Lívia.


A szerzőnél gyakori, hogy írásai saját tapasztalatból indulnak ki, vagy olyan történetekből, amelyek környezetét érintették. Ezt a megközelítésmódot az olvasók is szeretik, Lívia sok visszajelzést kap ezzel kapcsolatban. „Azt gondolom, hogy őket nem lehet becsapni, nekik is fontos, hogy a történetek valóságosak legyen, helyet kapjanak bennük érzelmek is. Ezt már a színházi világban is emlegették a tanáraim. Ők azt mondták, hogy ami nem őszinte, azt nem szeretik a nézők. Ezt tartom szem előtt az újságírói munka során is. Történeteket van honnan merítenem, mert életem során sok területen megfordultam és sok képzést elvégeztem, sok tapasztalatot szereztem” – mondja a szerző.
Lívia cikkében őszintén vall arról, hogy életében soha nem váltották egymást olyan gyorsasággal a magaslatok és a hullámvölgyek, mint amikor összeköltözött a párjával. „Meg kellett vívnunk a mindennapi csatákat ahhoz, hogy egymás személyiségét tiszteletben tartva a sajátjaikat is megőrizhessük, és közben még nem is sejtettük: mindez csak a felkészülés az elkövetkezendő időszakra. Ennek felismerése egy ultrahang képpel kezdődött, ami a lányunkat mutatta. Nem titok, hogy ma már kétgyerekes anya vagyok – lányunk tizennyolc, fiunk tizenkét éves –, párommal pedig huszadik éve tartunk ki egymás mellett, rengeteget beszélgetünk. Azt az utat, ami cikkemben is visszaköszön, lányommal jártam be, mert ő saját közegében nem talált megértésre azzal az értékrenddel, amit tőlünk vitt. Mert mi a hagyományos értékek mellett tartunk ki ma is. Mindeközben bennem egyre jobban tudatosodik, hogy miért kerülnek a dobogómra a mai napig a gyermekeim, párom, szüleink és testvéreink. Azért, mert az ő megbecsülésük nélkül értelmét veszti az önmegvalósítás minden formája.”

Ez a pályamú eredetileg megjelent: Magyar Szó

A külhoni Média a Családért díj támogatói:

Nemzetpolitikai Államtitkárság – Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Fő támogató
MBH Bank
A közönségdíj támogatója