Az örökbeadott gyermek felnőttkori visszatekintése

Tünde már évekkel ezelőtt is foglalkozott az örökbefogadás témájával: „Korábban örökbefogadó szülőkkel beszélgettem, de a gyerekeket nem kérdezhettem meg, mert túl kicsik voltak. Az az anyag is sokaknak adott erőt, de hiányérzet maradt bennem. Nagyon szerettem volna megérteni, hogyan élik meg a gyerekek az örökbefogadást” – mesélte.

A sors úgy hozta, hogy egy másik témájú cikk kapcsán – ami egyébként idén szintén jelölt – találkozott Nagy Mónikával, aki a lombikprogramról szóló interjúban is megszólalt. Beszélgetésük hamar mélyebb kérdések felé terelődött, ami további egyeztetésekhez vezetett, és végül megszületett az a stúdióbeszélgetés, amelyben Mónika őszintén beszélt életéről.

Mónika gyerekkora óta tudta, hogy örökbefogadott, hiszen nevelőszülei mindig őszintén beszéltek vele. „A nevelőanyja még a biológiai család felkeresésében is támogatta, és elkísérte őt a találkozásra. Az apja pedig csak ennyit mondott: »Menj, én itt várlak«  – idézte fel Tünde ezt a meghatározó pillanatot.

Az interjúban identitásbeli kérdések is előkerültek, hiszen Mónika kétévesen került magyar nevelőcsaládhoz, miközben biológiai családja szlovák volt. Bár már gyerekként érezte, hogy a szlovák nyelv nem idegen számára, mire iskolába került, már elfelejtette azt.

Tünde az interjú során pszichológus szakértőt is bevont, aki a lelki háttér megvilágítására vállalkozott, bemutatva, milyen folyamatok játszódnak le az érintettekben. A szakértő hangsúlyozta, hogy elengedhetetlen, hogy a nevelőszülők időben felismerjék, ha gyermekük problémákkal küzd, és megfelelő támogatást nyújtsanak számára. „Amit leginkább kiemelnék ebből a beszélgetésből, az az, hogy nem szabad halogatni a segítségkérést. Az első jelek észlelésekor fontos, hogy a szülők szakemberhez forduljanak” – mondta Tünde. Mónika sorsa szerencsére jól alakult, és bár személyesen nem találkozhatott édesanyjával, telefonon sokat beszélgettek.

Tünde számára az interjúkészítés olyan szakmai feladat, amely lehetőséget ad számára, hogy érzékeny társadalmi témákat tárjon fel. „Senki sem születik nevelőszülőnek, de még szülőnek sem. Sőt, lehet, hogy nevelőszülőnek lenni egy fokkal nehezebb” – fogalmazott.

„A legnagyobb elismerés, ha valaki megnyílik előttem, és olyan kérdésekre is válaszol, amelyeket már én magam is intimnek tartanék. Minden interjúalanyomtól tanulok, és ezek az élmények velem maradnak a mindennapokban. Ha stresszhelyzetbe kerülök, sokszor visszagondolok egy-egy anyagom történetére, ami erőt ad.”

Tünde számára az újságírás nemcsak munka, hanem hivatás: „Imádom ezt a szakmát. Az idős emberek bölcsessége különösen lenyűgöz – ők sokszor többet adnak, mint bármilyen életvezetési tanácsadó.”