„Egy költözés anatómiája – Sírós-nevetős búcsú egy élet alatt összegyűjtött tárgyaktól”

Judit gyakran merít témát saját életéből, édesanyjához fűződő viszonya pedig nagyon szoros. Édesapja nyolc éve nincs velük, annak az ideje pedig most jött el, hogy édesanyja megváljon az utolsó közös otthontól. Ennek előkészületeit segíti Judit. „Fontosnak tartom a családi kapcsolatokat, mindig nagyon összetartunk, jó viszonyt ápolunk. Magától értetődött, hogy ebben is támogatom” – mondja. Hozzáteszi, hogy édesapja több évi betegség után hunyt el, elvesztése mindenkinek fájdalmas volt. Ennek ellenére nem sírtak reggeltől estig, másfél éves kisfia mellett ezt nem is tehették volna meg. Persze bánatukat a kicsi elől nem titkolták, hagyták, hogy a saját szintjén ő is kezelni tudja a helyzetet. Judit egy időre haza is költözött Milánnal és annak édesapjával, de szortírozásra akkor még nem került sor, annak ideje csak most jött el, mert édesanyja elköltözik a családi házból.

„Hónapok óta pakolászással telnek a hétvégéink, most a padlásnál tartunk. A kisfiam is gyakran fölbukkan mellettünk, az érdekes dolgokat mindig kiszúrja: előszed egy régi könyvet vagy levelet, talál egy sapkát, aztán picit elmegy biciklizni” – meséli Judit. Férje is segít, a nehezebb dolgokat ő emelgeti, de ősszel végigcsinált a családdal egy garázsvásárt is. Egyedül a konyhai pakolászásból nem vette ki a részét, mert ahogyan Judit fogalmaz: abban a helyiségben párja nem túl autentikus személy, ott inkább csak ő és édesanyja végezte a válogatást. Rámolás közben régi emlékek is előkerültek, felváltva sírtak és nevettek. Mindez teher egy percig sem volt, a régi tárgyak rendszerezése és válogatása a családot még inkább összekovácsolta.