A fiatalok egyre több időt töltenek a digitális térben, egyre inkább elvesztik a kapcsolatot a való élettel. Ezt a témát dolgozta fel Sánta András az InfoRádió „Családi hét” című magazinjában. Az adás a Média a Családért-díj júliusi jelöltje lett.
A fiatalok egyre több időt töltenek a digitális térben, egyre inkább elvesztik a kapcsolatot a való élettel. Ezt a témát dolgozta fel Sánta András az InfoRádió „Családi hét” című magazinjában. Az adás a Média a Családért-díj júliusi jelöltje lett.
Sánta András eredetileg pedagógus, de a diplomaszerzés után elvégzett egy újságíróiskolát, majd a médiában helyezkedett el. Pályáját a Magyar Rádiónál kezdte, ahol sokáig dolgozott, volt munkatársa a Danubius Rádiónak is, amely kezdetben a közrádió kereskedelmi csatornája volt. Az InfoRádióhoz onnan igazolt át, már tizenhetedik éve ott dolgozik.
András a fiatalok internetezési szokásait azért tartotta fontos témának, mert maga is kétgyerekes apuka, így a kérdésben személyesen is érintett, jó rálátása van a jelenségre. – Már nem is tudom, hogy a gyerekeim milyen digitális bennszülöttek, pontosan melyik generációba sorolják őket. Mindenesetre a nagyobbik lányomnál azt látom, hogy az életét folyamatosan online éli. Ez nekem nagyon furcsa, én még nem így szocializálódtam. Érdekes az is, hogy a lányom 10–12 éves korában még falta a könyveket, hetente elolvasott kettőt vagy hármat. Már nem bírtuk anyagilag, úgyhogy jött a könyvtáridőszak. Aztán megjelentek az e-könyvolvasók, és logikusnak tűnt áttérni azokra. Kapott is a nagyszülőktől egy ilyen eszközt – meséli. Hozzáteszi, hogy a változást ez hozta, azon ugyanis voltak egyéb funkciók is: játékok, internetes kapcsolat.
– Egyszer csak azt vettük észre, hogy az olvasó lányunkból nyomogató lány lett, az eszközt már nem is annyira könyvolvasásra használta. Elvarázsolta az új technika, nem sokkal később már tablet és okostelefon is kellett neki. A könyvekhez mostanra tért vissza valamennyire – mondja András. Ezzel a jelenséggel munkája során is gyakran találkozik, hiszen fő területe a család és a családpolitika, amelynél ez a kérdéskör sokszor előkerül. Az ugyanakkor érdekes, hogy míg nagyobbik lánya teljesen elment ebbe az irányba, addig a kisebbiknél, aki 12 éves, ennek még nyoma sincs, ő ma is kipipál heti két-három könyvet, mást nem nagyon használ. Neki csak az osztálytársai élnek a digitális világban.
– Az ilyen eszközök használatát a kisebbik lányomnak sem tiltjuk, de próbáljuk azt ésszerű keretek közé szorítani. Például elmondjuk, hogy ha a tanuláshoz van információra szüksége, akkor használja bátran az internetet, akár segítünk is neki ebben – mondja András. Véleménye szerint gyerekenként változik, hogy milyen lehet a sikeres kommunikáció, de az biztos, hogy a kamaszok mindenhol jobban ellenállnak, kevésbé akarnak lemondani a digitális eszközökről. Ezzel együtt úgy látja, hogy a „csak az interneten élő” gyerekek nem igazán boldogok. – Lehet, hogy ez csak szubjektív vélemény, de az ottani kapcsolatok nem valódiak. Régen mi fölhívtuk egymást, megbeszéltük, hogy találkozunk, és utána együtt töltöttük az időt – emeli ki –, a mai gyerekek viszont képesek csak a digitális térben élni.