Az idősgondozás kérdésköre sok helyen tabutéma, a családok nem mernek róla beszélni, eszközével akkor sem akarnak élni, ha megoldást csak az jelentene. Az otthonokat és a nappali ellátóhelyeket Ivanova Daniela hozta közelebb az olvasókhoz, rámutatva arra: az ilyen segítségtől nem kell félni. A Család.hu felületén megjelent írás a Média a Családért-díj júniusi jelöltje lett.
Az idősgondozás kérdésköre sok helyen tabutéma, a családok nem mernek róla beszélni, eszközével akkor sem akarnak élni, ha megoldást csak az jelentene. Az otthonokat és a nappali ellátóhelyeket Ivanova Daniela hozta közelebb az olvasókhoz, rámutatva arra: az ilyen segítségtől nem kell félni. A Család.hu felületén megjelent írás a Média a Családért-díj júniusi jelöltje lett.
Ivanova Daniela három évet dolgozott a Csalad.hu-nál, ahol kezdetben csak újságíróként, majd szerkesztőként. Mellette külsős szerzője a Képmás magazinnak is. Korábban a She.hu felületén jelentek meg cikkei. Jelenleg a Glmaour magazin csapatát erősíti.
Daniela cikkét saját történetével kezdi, elmesélve, hogy édesanyjával mennyire régóta őrlődtek azon, hogy 80 éves nagymamáját, aki velük él, elhelyezzék-e egy idősek otthonában. A helyzet érzelmileg nagyon megterhelte őket, lévén hiába tettek meg bármit, az idős asszony számára nem tudtak 24 órás felügyeletet biztosítani, viszont az energiatartalékaik kimerülőfélben voltak. Dilemmájuk azzal zárult, hogy környékükön találtak egy olyan nappali intézményt, ahol a nagymama reggel 8-tól délután 4-ig elfoglalhatja magát, beszélgethet és társaságban lehet, megoldott a felügyelete is. A biztonságot jelentő ellátóhelyet a mama is imádja, reggelente izgatottan várja az indulást.
„Tudtam, hogy ilyen kihívásokat rengeteg család küzd, az otthonokra, nappali ellátókra pedig sokan előítéletekkel tekintenek. Emiatt tartottam fontosnak, hogy a témával külön is foglalkozzak, pláne, hogy az idősügy szívügyem.
Nagymamám példája remekül mutatja, hogy ugyan az erről szóló döntés meghozatala komoly vívódást jelent, az mindenkinek hasznára válik: édesanyám válláról hatalmas teher került le, nagymamán előtt pedig kinyílt a világ, újra boldog és jól érzi magát” – mondja Daniela. A szerző kiemeli, hogy az ilyen ellátóhelyek akkor jelenthetnek megoldást, ha valakinél a demencia nem annyira súlyos. Ilyenkor a nappali intézmények remek lehetőséget nyújtanak, hiszen lehetővé teszik azt, hogy az idős rokonok kortársak között lehessenek, ne a tévé előtt üljenek egész nap. A társaság azért is hasznos, mert a bezártság az nagyszülőket depresszióssá teszi, Daniela is érezte ezt nagymamáján.
„A dolgozó családtagok az esetek többségében egyszerűen nem tudnak annyi időt otthon lenni, hogy az elegendő legyen a nagyszülőnek. A külső hatások hiánya a demenciát is fölgyorsítja, az otthonról való kimozdulás emiatt is fontos” – mondja a szerző. Hozzáteszi, hogy az ezt segítő nappali ellátóhelyektől sokan a régi sztereotípiák miatt tartanak. A családoknak gyakran eszébe sem jut, hogy ma már sok olyan intézmény lelhető fel, ahol megfizethető áron, magas színvonalon érhető el ilyen ellátás. Daniela nagymamája is abban a szerencsés helyzetben van, hogy egy ilyen otthonban találhatta meg a helyét. Ott az idős emberek például társasoznak, rajzolnak, labdáznak, tornáznak.
Mivel mindez testileg és szellemileg is a nagyszülők hasznára válik, egyetlen gyereknek vagy unokának sem kellene rosszul éreznie magát amiatt, mert hozzátartozója intézményi kereteken belül éli a mindennapjait. A közös megegyezés viszont fontos, ezt Daniela is külön kiemeli beszélgetésünkkor, ahogyan hangsúlyozza ezt a cikkében megszólaló idősügyi referens is. Tróbert Anett-tel a szerző már többször dolgozott együtt, az idősügyi kérdéseket hasonlóan látják: a szülők és nagyszülők testi és mentális épsége nagyon fontos számukra, de fontosnak tartják a hozzátartozók lelki egészségét is.