Megtartja?

A harmadik gyereket várva, a tizenkettedik héten kísérte el feleségét szűrővizsgálatra Huba, akit a kellő empátia nélkül föltett kérdés ledermesztett. Mint írja, kalapácsütésként érte őket a hideg és tárgyilagos kérdés, a nyaki redő méretéből levont következtetés tálalása, majd az, ahogy az orvos szándékukat tudakolta. „A helyzet nagyon megviselt, hazajöttünk, majd a másnapot végigzokogtam. Én magam nem szólnék bele mások életébe, nem mondanám meg azt, ki mit tegyen. Ugyanakkor már láttam két ugyanilyen csöppséget, két kis magzatkezdeményt, akik a következő 6–8 évben bebizonyították a csodát, hogy két apró sejtből mi fejlődhet ki. Hogy ez az egész milyen bonyolult, milyen izgalmas! Emiatt is érintett nagyon mélyen ez az élmény” – emeli ki Huba. Az orvos tapintatlansága azért is viselte meg, mert szemmel láthatóan egymást szerető, támogató párként vettek részt a vizsgálaton, így nyilvánvalónak kellett lennie, hogy egy ilyen közlés, illetve kérdésfeltevés megviseli őket, még akkor is, ha az kellő empátiával történik.

„Magam is emberekkel foglalkozom, tudom, mennyire fontos, hogy jól bánjunk mindenkivel. Emiatt sem hiszem, hogy egy vizsgálatnál ilyen kérdéssel kell nyitni, és úgy általában: így kell ilyesmit közölni. Bízom abban is, hogy a többség nem így jár el, jobban figyelembe veszi az adott helyzeteket, és tisztában van azzal, hogy ahol biztosan akarták a babát, ott nem szabad ily módon eljárni. Sőt, ez még akkor is tapintatlanság, ha sejthető, hogy a pár tájékozatlan vagy felelőtlen, és dilemma lehet a magzat sorsa.” Huba hozzáteszi, hogy a segítség mindig fontos, függetlenül attól, hogy az abortuszról szóló döntés meghozatala betegség vagy élethelyzet miatt történik-e. Magyarán – fogalmaz a szerző – a témát inkább tapogatózó kérdésekkel, finoman kellene közelíteni, nem pedig hentesbárddal, mint ahogyan esetükben történt.