Kárpátalja szovjetizálásának eszközeként legkevesebb tizenkétezer kárpátaljai fiatalt kényszerítettek a donbászi iparvidékre, kegyetlen munkakörülmények közé. Ez történt a most 91 éves Miska bácsival is, aki az „önkéntes munkát” szerencsére túlélte, hazatérve családot alapított, lett egy fia és két unokája. Danku Mihály élettörténetét Bujdosó Ivettnek mesélte el, akinek Kárpáti Igaz Szóban megjelenő írása a Média a Családért-díj szeptemberi külhoni jelöltje lett.
Kárpátalja szovjetizálásának eszközeként legkevesebb tizenkétezer kárpátaljai fiatalt kényszerítettek a donbászi iparvidékre, kegyetlen munkakörülmények közé. Ez történt a most 91 éves Miska bácsival is, aki az „önkéntes munkát” szerencsére túlélte, hazatérve családot alapított, lett egy fia és két unokája. Danku Mihály élettörténetét Bujdosó Ivettnek mesélte el, akinek Kárpáti Igaz Szóban megjelenő írása a Média a Családért-díj szeptemberi külhoni jelöltje lett.
Bujdosó Ivett több mint négy éve dolgozik a Kárpáti Igaz Szónál lapszerkesztőként. Fő feladata a gazdasági rovat szerkesztése, ám gyakran kikacsintgat társadalmi területekre, kedveli a szociális, emberi témákat is. Nagyon szereti az újságírást, nagy vágya vált valóra, hogy akként dolgozhat.
A Kárpáti Igaz Szónál bevett gyakorlat, hogy havonta legalább egyszer kiutazásokat szerveznek Kárpátalja magyarlakta településeire, és ott figyelemre méltó történeteket, érdekes személyiségeket keresnek fel. Teszik ezt annak érdekében, hogy színesítsék az újság tartalmát, közelebb hozzák az olvasókhoz az emberi történeteket. Így jutott el Ivett a Beregszászi járásba, a Nagyszőlőstől 23 kilométerre lévő Batárra. „Ez a falu Ungvártól viszonylag messze van, ám nem bántuk, hogy odalátogattunk. A helyi, görögkatolikus atya ajánlotta a figyelmünkbe Danku Mihályt, az ő segítségével jutottunk el hozzá. Elmondta, hogy Miska bácsi szeret mesélni az életéről, és ez így igaz. Bennünket is szívélyesen fogadott, hamar megnyílt nekünk. Azonnal feltűnt, hogy korához képest nagyon aktív és fitt. Az idő nyilván nyomott hagyott rajta is, ám szellemileg ép, nagyon jó az élethez való hozzáállása, viszonyulása” – mondja Ivett.
Miska bácsit a kamera és a diktafon sem hozta zavarva, az egyetlen kérése az volt, hogy a beszélgetés alatt ne használjanak erős fényt, ugyanis a szeme azt már rosszul viseli. A beszélgetés során végig nagyon összeszedett volt, tudta, miről szeretne beszélni, szívesen válaszolt a feltett kérdésekre is. „Nagyon udvarias volt, magázott bennünket, pedig a kora alapján a nagyapánk is lehetne, sőt. Ennek ellenére megvolt benne a tisztelet, nagyon figyelt arra, miképp beszél. Bár az élete nem volt könnyű, nem sajnáltatta magát, nem panaszkodott, inkább az élet apró szépségeit hangsúlyozta” – fogalmazott a szerző.
Miska bácsi a donbászi időszak és a katonai szolgálat után hazatért, családot alapított és kőművesként dolgozott, földműveléssel foglalkozott. Született egy fia és két unokája, akik vele élnek, bennük ma is örömét leli. Ivett kiemeli, hogy egészen megváltozott a hangnem, amint az unokák kerültek szóba. Szívesen mesélt róluk is. Bár korára tekintettel a szaladgáló gyerekekkel már nem tud lépést tartani, bármikor szívesen vigyáz rájuk, részt vesz az életre való nevelésükben is. Erejéhez mérten segít a ház körüli teendőkben, lejár a kertbe, ültet, gyomlál, örömét leli a család segítésében.