A magzat elvesztése komoly tabutéma, mélyen hallgatunk róla. Hogy a csöndet megtörje, Mohácsi Edit olyan anyukákkal beszélgetett, akik babájukat születés előtt vesztették el. A Kossuth Rádió Vendég a háznál című műsorának témával foglalkozó adása a Média a Családért-díj januári jelöltje lett.
A magzat elvesztése komoly tabutéma, mélyen hallgatunk róla. Hogy a csöndet megtörje, Mohácsi Edit olyan anyukákkal beszélgetett, akik babájukat születés előtt vesztették el. A Kossuth Rádió Vendég a háznál című műsorának témával foglalkozó adása a Média a Családért-díj januári jelöltje lett.
Mohácsi Edit eredetileg közgazdász, újságírással csak az ezredforduló óta foglalkozik. Sokáig külsősként dolgozott a Magyar Rádióban, közben pedig írt és tévézett is. A rádiónál 2007 óta tevékenykedik teljes állásban, részt vesz a Vendég a háznál, illetve A Hely című riportműsor készítésében is.
Egy gyerek elvesztése leírhatatlan tragédia, történjen az születés előtt vagy után. Az viszont hatalmas különbség, hogy míg utóbbiról szabad beszélni, és a szülők minden segítséget megkaphatnak, addig a magzatkori halálról nem feltétlenül szerez tudomást a környezet. Sokszor még a szűkebb családdal sem osztják meg fájdalmukat az anyukák. „A perinatális gyászt nagyon elhallgatjuk. Az első három hónapban babonából nem beszélünk a kicsiről, mert tudjuk: akkor még elmehet. Utána pedig már nem lehet, hiszen már nincsen meg. Nehéz ilyenkor előállni azzal, hogy azt mondjuk: volt egy babánk, de nem beszéltünk róla, most viszont jó lenne, ha mások tekintettel lennének az elvesztésére” – emeli ki a téma paradoxonát Edit. A helyzet különösen nehéz akkor, ha valahol nincs még gyerek, de a sokadik babát vesztik el: ilyenkor megesik, hogy a problémáról mit sem tudó rokonok nekiszegezik a pároknak a kérdést: mikor terveznek már gyereket? Ilyenkor a környezet fölszakíthat egy még be sem gyógyult sebet.
A műsorvezető úgy véli, eleve sokkal többen küzdenek perinatális gyásszal, mint gondolnánk. „Ilyenkor a bánat elhallgatása nehezíti a gyászmunkát, a fel nem dolgozott érzés pedig megbosszulja magát. Komoly probléma az is, hogy akármi is állt az elvesztés hátterében, az anyukák gyakran magukat okolják, ami tovább nehezíti a feldolgozást” – mondja Edit. Különösen nagy a teher akkor, amikor az anyának a döntést magának kell meghoznia, mert csak úgy kerülheti el azt, hogy magzata szenvedjen. Egyik interjúalanya is ilyen helyzetbe került, iszonyatos fájdalmat élt át, amikor egyértelművé vált: babáját ritka fejlődési rendellenesség miatt nem tudnák megmenteni. Ilyenkor nem arról van szó, hogy lelkifurdalása van, nem arról, hogy rossz döntést hozott, hiszen ma is úgy gondolja: ez volt az egyetlen megoldás. De ettől még gyötri a gyász.
Az ilyen helyzet nemcsak az anyát, hanem az egész családot megterheli, beleértve a kistestvért váró nagyobbik gyereket is. Rettenetesen nehéz ilyenkor felállni, pláne akkor, ha a témáról beszélni sem lehet. „Természetes, hogy ha a testünknek baja van, elmegyünk orvoshoz, viszont ha a lelkünk szenved, otthon maradunk. Egyelőre itt tartunk, viszont ez ellen küzdeni kell. Túl kell lépni azon a babonán is, hogy az első három hónapban nem mondunk el semmit, mert ezzel azt is akadályozzuk, hogy az esetleges gyászról beszéljünk” – mondja a műsorvezető. Hozzáteszi: a lélek gyógyítás nem könnyű, nem fájdalommentes, de elengedhetetlen ahhoz, hogy később egészséges életet éljünk.