A Külhoni Média a Családért-díj 2022. júniusi jelöltje:

Sok nagymama sok története

Rövid, de velős történeteket, pillanatképeket gyűjtött csokorba Kiss Réka, akinek cikke könnyet csal mindazok szemébe, akik tudják, milyen távol lenni a szeretteinktől, legyenek azok gyerekek vagy unokák, szülők vagy nagyszülők. A szerző felvidéki magyar, és arra is igyekszik rámutatni, hogy a nagyszülők miként élik meg a nemzetváltás tényét – azt, ha egy magyar családot az idő és a körülmények forgataga szlovákká formál. A Sok nagymama sok története című írás a Ma7.sk felületén jelent meg, és lett a Média a Családért-díj júniusi külhoni jelöltje.

Rövid, de velős történeteket, pillanatképeket gyűjtött csokorba Kiss Réka, akinek cikke könnyet csal mindazok szemébe, akik tudják, milyen távol lenni a szeretteinktől, legyenek azok gyerekek vagy unokák, szülők vagy nagyszülők. A szerző felvidéki magyar, és arra is igyekszik rámutatni, hogy a nagyszülők miként élik meg a nemzetváltás tényét – azt, ha egy magyar családot az idő és a körülmények forgataga szlovákká formál. A Sok nagymama sok története című írás a Ma7.sk felületén jelent meg, és lett a Média a Családért-díj júniusi külhoni jelöltje.

Sok nagymama sok története
Kiss Réka

Kiss Réka a révkomáromi városi tévénél kezdte pályafutását, azóta alapvetően televíziózik. Riportjai a szlovák tévén és az MTVA M1 csatornáján futnak, kislánya születése után pedig sajtóreferensként is elkezdett dolgozni a révkomáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban. Nagyon vonzza az írás is, cikkei a Ma7.sk felületén jelennek meg.

Réka mindig is fontosnak tartotta, hogy az újságírók fölhívják a figyelmet azokra a 21. századi problémákra, jelenségekre, amelyek a családokat érinthetik. Bár ő maga szerencsés helyzetben van, saját családi háttere pedig stabil, neki is volt alkalma megízlelni, milyen „idegenbe szakadni”. Két és fél évig élt ugyanis Bécsben, távol a szülőföldjétől.


„Párom családja még a Ceaușescu-érában vándorolt ki az osztrák fővárosba, Erdélyt az egész családja elhagyta. Anyósom, apósom és a sógornőm ma is ott él, tökéletes egzisztenciával rendelkeznek, beszélik a nyelvet, mégis azt érzem rajtuk, hogy az életük ott sosem vetett igazán gyökeret. Ők ezt nem mondják ki, de hazájuk elhagyásával kissé mintha kirántották volna maguk alól a talajt. Persze azt megértem, hogy akkor ezt látták a leghelyesebb döntésnek, de meggyőződésem, hogy a szülőföld nem csak egy lakhely, hanem annál sokkal több. A kislányomat én is Bécsben szültem meg, nekem is meg kellett élnem, hogy kint a magány és az egyedüllét mennyire tapintható tud lenni. Mert amikor két ember kimegy külföldre, akkor a legtöbb esetben ez történik” – mondja Réka.


A szerző a kontrasztot azért érezte különösen erősnek, mert a Felvidéken nagy családban nőtt fel, azt szokta meg, hogy a kisbabákra a dédnagymamák is tudtak vigyázni, szóltak a szülőknek, ha gyerekük felébredt. Ez az érzés Bécsben nem adatott meg neki, a hiány miatt pedig gyakran uralkodtak el rajta nyomasztó érzések. Korábban soha nem videótelefonált, de ebben az időszakban nagyon rászokott erre a kommunikációs formára.


„Amíg a párom dolgozott, én az otthoniakat hívogattam, nagyon hiányoztak. Ezt a hiányt valamelyest mindig érzem az anyósomon és az apósomon is, akik épp Csíkszeredában építkeznek, hogy legalább legyen ott számukra egy kis rög, bármi, ami kézzelfogható és a szent hazát testesíti meg. De mondhatnám példaként a keresztlányom édesanyját is, aki a második férjével költözött ki Norvégiába. Kint született meg a két kisebbik gyermeke, miközben a szülei egy hatalmas házban élnek a Felvidéken, távol az unokáktól. Nyilván ezt mindenki másként látja és máshogy éli meg, de szerintem a gyermeklélek igényli a nagyszülők aktív közelségét, oltalmukat fontos megélniük a gyerekeknek” – mondja a szerző.


Réka nagyszülei nagyon karakteresek voltak, bölcsességükből máig meríteni tud, az ilyen helyzetekbe emiatt tudja magát mélyen beleélni. Akkor is ők jutottak az eszébe, amikor Bécsben az egyik reggel azt jelentette be a férjének, hogy csodálatos állást kapott Révkomáromban, oldják meg valahogy, hogy újra a Felvidéken élhessenek. Közel a családhoz és a magyar nyelvhez. Tavaly májustól élnek kétlaki életet Révkomárom és Bécs között révkomáromi központtal, a döntést azóta sem bánták meg. Réka úgy érzi, a gyerekek lábai alól nem szabad kihúzni a talajt, fontos, hogy a ne csak karácsonykor lássák a nagymamákat. Emiatt gondolta úgy újságíróként, hogy képszerűen kell papírra vetnie azokat a pillanatképeket és benyomásokat, amelyeket az unokáktól távol élő nagyszülők, valamint a nemzetváltáson átesett családok történeteiből szűrt le az elmúlt 10 évben.

Ez a pályamú eredetileg megjelent: ma7.sk

A külhoni Média a Családért-díj főtámogatója:

Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával
Fő támogató