„Nem volt leányálom gyerekként zugkocsmákba járni”

Hogy utáltam, amikor megkért rá apám. Ha tehettem volna, összetörtem volna azt a negyedliteres üveget, hogy soha többé ne kelljen pálinkáért mennem. De hát, nem tehettem, mert jól agyon is csapott volna, meg aztán ebből a fajtából volt bőségesen. Nagyobbat meg nehezebb lett volna eldugni a zsebemben. 

Hogy miért kellett eldugni? Nem volt egy leányálom gyerekként zugkocsmákba járni. Amikor ő kitalálta, hogy épp inna egy felest, ezt a kívánságát sürgősen teljesíteni illett. Különben lett volna kutya erre-arra.

Ezt a „szakmát” előbb a nagyobb testvéreimnek kellett kijárni, de miután ők már kinőttek a pálinkahordó életkorból, már csak én maradtam.

Természetesen én is rettenetesen utáltam, ahogyan ők. Tiszta szívből.

Egyikünk sem mert nemet mondani neki. Már csak azért sem, mert akkor képes lett volna anyánkat küldeni, azt pedig soha nem hagytuk volna. Tehát dugdostam az üveget, hogy ne tudják, hova, kihez megyek a nedűért. 

Persze mindig tudták, hogy hová tartok! Mindenki tudta, hogy mivel foglalkozik Emmuska – a vezetéknevét sosem jegyeztem meg, csak annyit, hogy Emmus néninek hívták. Alacsony, ősz hajú nénike volt, aki egyedül élt egy nagy házban. Gyakran belestem a szobákba is, hisz az ajtók nyitva voltak. Legalább ennyi örömöm volt ezekben a küldetésekben. 

Emmus néni nagyon kedvesen, szívesen beszélgetett velem, s mindig sajnálkozott a családunkon, amikor bejelentettem, hogy a fél decit most sajnos nem tudom kifizetni. Mint egy bűnvallomás, olyan nehezen hagyta el a számat az a mondat. Pedig egész úton odafele ezt gyakoroltam. Mindig attól rettegtem, egyszer azt fogja mondani, hogy nem ad, ha nem viszek pénzt, de sohasem tette meg. Kedvesen kiszolgált, és tudta, hogy anyám, így vagy úgy, mindig kifizeti.

Talán azért is tette, hogy megkíméljen bennünket apánk dühétől. 

Ha nem vittünk volna haza pálinkát, még rosszabb lett volna. Szívem mélyén haragudtam rá, amiért italt árul, s tudtam, hogy sok családban van miatta veszekedés. Mi mindig rá és a hasonló zugárusokra haragudtunk apánk helyett. Meg voltunk győződve arról, hogy ha ők nem lennének, nekünk is sokkal boldogabb gyerekkor adatott volna. Apánkat emiatt magunkban felmentettük, hogy tulajdonképpen azért iszik, mert van, aki ad neki, s ha gyűlölni nem is tudtuk, szeretni is képtelenek voltunk.

Nagy-Kaszáné Somogyi Ilona

Az írás április 29-én a Képmás Online magazinban is megjelent: https://kepmas.hu/hu/nem-volt-leanyalom-gyerekkent-zugkocsmakba-jarni

__________________________________________________________________________________________________

A pályázat főtámogatója a Magyar Telekom, a döntősök díját az MBH Bank, a külhoni különdíjat a Nemzetpolitikai Államtitkárság biztosítja.