Kiút a reménytelenségből

Bartha András Zsolt néhány éve a Népújság napilap hasábjain beszélt a börtönéveiről és a szabadulás utáni kilátástalanságáról. A kemény megpróbáltatásokat átélt negyvenöt éves fiatalember ezúttal Marosvásárhelyen vallott a szenvedélybetegség pokláról, a függőség kialakulásától a szabadulásig megtett göröngyös útról, valamint a család és a hit szerepéről.

Bartha Zsolt és családja

„A szüleim hároméves koromban elváltak, majd édesanyám öngyilkosságot kísérelt meg. Marószódát vegyített alkohollal, és megitta. Ezt követően öt évig kórházakban kezelték, több műtéten esett át. Ennek ellenére a függőségét nem sikerült legyőznie, és amint hazakerült, újra az alkohol rabjává vált. Megismerkedett egy hasonló életmódot folytató férfival, így gyerekként italozás, rendezetlen élet, veszekedések közepette nevelkedtem. Édesanyám harmincöt évesen az alkohol áldozata lett, édesapám, aki nem volt része az életemnek, ötvennégy évesen hunyt el”– kezdi Zsolt a történetét, amelyből kiderül, hogy már kisgyermekkorának éveit is beárnyékolta az alkohol. Később a Magyarózdon működő Bonus Pastor Alapítvány terápiája során az is tudatosult benne, hogy nem csupán a szülei, hanem nagyapai ágon a nagyszülei szintén alkoholisták voltak.
Zsolt tinédzserként rendkívül gátlásos volt, tizenöt éves korától azt tapasztalta, hogy az alkohol oldja a szorongást. Mivel hatásosnak bizonyult, lassan nem volt olyan buli, amelyen kisebb-nagyobb mennyiségű szesz elfogyasztása nélkül vett volna részt. Ugyanakkor egyre merészebb lett, több balhéba is keveredett, a hatóságokkal pedig nem egyszer összeütközött. „A terápiák során tanultam meg, hogy már akkor periodikus alkoholistának számítottam, miután pedig szabadultam a börtönből, már krónikus alkoholista voltam”– mondja.

Az alkohol ereje
„A tizenkilencedik születésnapomon, 1999-ben a gyerekkoromban elszenvedett sérelmek miatt – ugyancsak alkohol hatása alatt – egy embert úgy megvertem, hogy sajnos belehalt a sérüléseibe. Így kerültem börtönbe, és akkor megfogadtam, hogy soha többé nem iszom.” Tizenhat évre ítélték, tizenegy évet töltött fogságban, és miután kiléphetett a börtön kapuján, már az első nap megszegte egykori fogadalmát, és itallal ünnepelte a szabadulást. „Hogy mit iszik egy krónikus alkoholista? Az égvilágon mindent, aminek van némi alkoholtartalma. Az egészségügyben fertőtlenítésre használt kék szesztől a borotválkozás utáni arcvízig bármit. Hogy rossz volt az ízük? Rettenetesen. Még három nap múltán is éreztem a kölnivíz émelyítő ízét, de a rókázást mindenáron próbáltam elkerülni, merthogy minden csepp alkoholért kár…”

Vedd kezedbe az életed!
„A börtönévek után sikerült egy Kolozs megyei öregotthonban elhelyezkednem, amelyet egy lelkész házaspár vezetett. Sajnos, ott is kísértett az alkohol, ezért úgy döntöttem, otthagyom az intézményt, és a nagymamámhoz menekülök Sepsiszentgyörgyre.” A tapasztalt és jó emberismerő nagyit azonban nem hagyta nyugodni a kétkedés, telefonált az intézményvezetőnek, aki vázolta a valós helyzetet. „Ekkor a nagymamám választás elé állított: »Harminc évig neveltelek, itt az idő, hogy kezedbe vedd a saját életed, és felelősségteljesen élj!« – mondta. Visszafogadtak az idősotthonba dolgozni, az egyetlen feltétel a józan életmód volt, és hogy vegyek részt a magyarózdi Radák-Pekri-kastélyban zajló terápiás otthon programjaiban.” Zsolt 2014-ben így került először kapcsolatba a Bonus Pastor Alapítvánnyal, ahol az alkohol-, drog-, szerencsejáték- és egyéb függőségekben szenvedőket segítik.

Haragudtam Istenre
„Keresztény alapítványtól vártam segítséget, ennek ellenére haragudtam Istenre, és az egész világra. Magamon kívül mindenkit hibáztattam az addigi kudarcokért, azért a mérhetetlenül nagy magányért, amely rám szakadt, miután szabadultam a börtönből. Úgy éreztem, mindenki eltaszított. Nem találtam közös hangot a sorstársakkal, nem bíztam senkiben. A visszajelző kör fontos része a terápiának, a sorstársak meg is jegyezték: »Zsolti, te egyet mutatsz, és mást gondolsz«. Három alkalommal is otthagytam a terápiás központot, végül egy öngyilkossági kísérletet követően maradtam. Negyedik alkalommal úgy mentem vissza, hogy ezúttal valóban kezdek valamit az életemmel. A terápia része a mentor iránymutatása. Ő világított rá arra, hogy az egyedüli esélyem az Úr Jézus Krisztus, és őt kell keressem a magam módján. Bementem a szobámba, és saját szavaimmal könyörögtem hozzá, hogy mutassa meg végre a helyes utat.”

„Végre megérkeztél”
„Nem sokkal ezután három különös dologra figyeltem föl – folytatja a múltidézést Zsolt – kezdtem elfogadni önmagam, pedig azelőtt hetekig tükörbe sem tudtam nézni. Ugyanakkor azt is megtapasztaltam, hogy képes vagyok együttérezni a csoporttársakkal, bár a börtönévek alatt azt tanultam, hogy ha valaki kedves, azt jobb kerülni, a gyengét pedig félre kell rúgni. Ezért az együttérzés idegen volt számomra. A harmadik csoda azon a visszajelző körön történt, ahol a tizennyolc csoporttárs közül tizenhattól pozitív visszajelzést kaptam. »Végre megérkeztél közénk, Zsolti! Hallod, amit mondunk, leesett az álarcod« – mondták. Ezután így fohászkodtam: »Uram, itt az életem, menedzseld te, mert én nem vagyok rá képes!« Azóta folyamatosan élem meg a csodákat, azt, hogy az Úr éppen annyit nyújt, amennyire szükségünk van. Az emberektől sok segítséget kaptam, és azóta is kapok. Az utolsó terápiát követően, amikor a mínuszról kezdtem az életet, a marosvásárhelyi Telefonos Szeretetszolgálat önkénteseként a menedékszobában kaptam szállást, míg egyhavi albérletre elegendő összeget sikerült összekuporgatnom.”

Mentsváram a családom
Zsolt sosem hitte volna, hogy lesz családja, de immár öt éve boldog házasságban él. „Edit, a feleségem égi ajándék számomra, és két szép gyermekkel áldott meg az Úr, a hároméves Jonatánnal és a féléves Eszterrel. A feleségemnek a múltam miatt természetesen voltak fenntartásai, ezért másfél évig udvaroltam neki a szó legnemesebb értelmében, hogy megbizonyosodjék, valóban keresztyén értékrend szerint élek” – mondja Zsolt, miközben gyors mozdulattal letörli örömkönnyeit. Kérdésemre, hogy megszabadult-e a függőségtől, így válaszol: „Szabadulás létezik ugyan, de teljes gyógyulás aligha. Hála a Jóistennek, nem sóvárgom sem az alkoholt, sem a szerencsejáték bűvöletét. Azonban figyelnem kell arra, hogy ne legyek túl fáradt, reális célokat tűzzek ki magam elé, és úgy irányítsam az életem, hogy véletlenül se essek kísértésbe. Feltett szándékom az én kis családomban megállítani azt a folyamatot, amelyet az ősöktől átokként örököltünk. Igyekszem jó példát mutatni a gyerekeimnek, mivel a gyerek azt követi, amit otthon lát, az üres tanácsok pozitív cselekedetek nélkül mit sem érnek. Református hívekként istentiszteletre járunk, kivesszük részünket a közösségi életből.”

Felmerül bennem, vajon a rendezett családi életet mennyire bolygatja meg a családfő rendszeres tanúságtétele. „A feleségem ösztönöz rá, mivel az ő családjában is jelen volt az alkohol, és hisz abban, hogy Isten által lehet változni. Azért vállalom, hogy elmesélem a saját történetemet, mert tudom, hogy az Úr képes segíteni, és ha egy ember élete megváltozik, az számomra már siker. Nem kizárt, hogy egyesek ítélkeznek fölöttem, ennek ellenére jó szándékú szolgálatnak tekintem a tanúságtételeimet. Többen figyelmeztettek, hogy a gyermekeim érdekében talán nem kellene kiteregessem a múltam, de meggyőződésem, hogy egy gyermek nem aszerint ítéli meg a szüleit, hogy azok mit tettek a múltban, hanem hogy milyen életet biztosítanak számára a mindennapokban. Ezért igyekszünk keresztyén értékrenden alapuló békés, szeretetteljes családi életet élni.”

Ne legyen akadály a pénz!
A Bonus Pastor Alapítvány bár hiánypótló szolgálatot végez, sajnos a román állam nem finanszírozza a tevékenységét. A magyarózdi terápiás központban egy szenvedélybeteg egy havi ellátása és kezelése költséges. Az alapítvány vezetője Horváth Levente lelkipásztor, egyetemi előadótanár hisz abban, hogy a reménytelennek látszó élethelyzetekben is van lehetőség a gyógyulásra, ezért azt vallja, hogy a pénz nem lehet kritérium, ha valaki változtatni akar az életén. Munkatársaival mindenképp segítenek a hozzájuk fordulókon, a hit vagy a nemzetiségi hovatartozás nem feltétele annak, hogy valaki részt vehessen a terápián.

Szer Piroska

Az interjú a Képmás magazin novemberi lapszámában is megjelent.

A pályázat főtámogatója a Magyar Telekom, a döntősök díját az MBH Bank, a külhoni különdíjat a Nemzetpolitikai Államtitkárság biztosítja.